Királyok első könyve 17. részéből megérthetjük, hogy Isten a tőle elfordult világban is érvényt szerez szavának, célja elérése érdekében embereket választ ki, akiken keresztül megmutatja hatalmát.
Kapcsolódó tartalom: 1. Királyok 17. igehirdetésvázlata
Királyok első könyve 17. részének
EXEGÉZISE
Váradi Antal
Kurzus: BS 500 Hermeneutics
Professzor: Dr. Chuck Sackett
TCMI Institute
Heiligenkreuz, Austria
2018.
1 A Gileádban lakó tisbei Illés ezt mondta Ahábnak: Az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, hanem csak az én szavamra.
2 Ezután így szólt hozzá az Úr igéje: 3 Eredj el innen, menj kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre! 4 A patakból majd ihatsz, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak ott rólad.
5 Elment tehát, és az Úr igéje szerint járt el. Odaérve letelepedett a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre. 6 A hollók hordtak neki kenyeret és húst reggel, kenyeret és húst este, a patakból pedig ivott.
7 Egy idő múlva azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban. 8 Ekkor így szólt hozzá az Úr igéje: 9 Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.
10 Fölkelt tehát, és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam! 11 Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal!
12 De az asszony így felelt: A te Istenedre, az élő Úrra mondom, hogy nincs honnan vennem. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve ételt készítsek magamnak és a fiamnak. Ha azt megesszük, azután meghalunk.
13 Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! 14 Mert így szól az Úr, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az Úr esőt nem ad a földre.
15 Az asszony elment, és Illés beszéde szerint járt el. És evett ő is, meg az asszony és a háza népe is minden nap. 16 A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az Úr ígérete szerint, amit megmondott Illés által.
17 Történt ezek után, hogy megbetegedett az asszonynak, a ház tulajdonosának a fia, és betegsége olyan súlyossá vált, hogy már nem is lélegzett. 18 Az asszony így szólt Illéshez: Mi bajod van velem, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess bűnömre, és megöld a fiamat?
19 Ő ezt mondta neki: Add ide a fiadat! És elvette az öléből, felvitte a felső szobába, ahol lakott, és az ágyra fektette. 20 Majd az Úrhoz kiáltott, és ezt mondta: Istenem, Uram! Még bajt is hozol erre az özvegyre, akinek én a vendége vagyok, és megölöd a fiát?! 21 Azután háromszor ráborult a gyermekre, és így kiáltott az Úrhoz: Istenem, Uram! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe!
22 Az Úr meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt. 23 Ekkor Illés fogta a gyermeket, levitte a felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad! 24 Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az Úr igéje!
-
Tartalom
1. Isten jelen van, a tőle elfordult világban is
1.1. Isten választott népe elfordult a szövetségtől
1.2. Isten végrehajtotta az ítéletet
1.3. Isten kegyelme jelen van az ítéletben is
2. Isten emberek választ ki céljai elérése érdekében
2.1. Isten az, aki kiválasztja magának az embereket
2.2. Isten engedelmességet vár az övéitől
3. Isten hatalma felismerhető engedelmes szolgáin keresztül
3.1. Isten gondoskodik az engedelmes szolgáiról
3.2. Isten emberein keresztül felismerhető Isten hatalma és igazsága
A Szentírás bemutatja, hogy Isten hogyan vitte véghez tervét a történelemben, hogyan választott ki egy népet arra, hogy azon keresztül megismertesse magát az emberiséggel. A választott néppel az Úr szövetséget kötött. Áldást ígért a szövetség megtartása esetén, de ítéletet is kilátásba helyezett, amely sok nyomorúságot idézhet elő, ha a népe megszegi a szövetséget. Az emberekben rendszerint felmerül a kérdés, mert nem ismerik az Igét, hogy miért enged meg Isten sok nyomorúságot, a hívőkben pedig az, hogy a nyomorúságok között a Mindenható hogyan tartja meg az övéit.
Az Első Királyok könyvének első olvasóinak, azaz „Mindazoknak, akik odahaza vagy a fogságban életben maradtak, nyugtalanító kérdésük volt, hogy az isteni ígéretek ellenére hogyan történhetett meg Jeruzsálemnek, a templomnak és a Dávid nemzetségének pusztulása. […] történetíró elkezdte ezért a nép történetére vonatkozó adatok összegyűjtését, [ ] akarta őket vígasztalni, az Úrban való bizalomra és reménységre serkenteni.”[1]
A 1. Királyok Dávid utolsó napjaitól (Kr. e. ~970) Aházja uralkodásának végéig (Kr. e. ~840) írja le Izrael történetét. Ezt folytatja a Királyok második könyve Aházja uralkodásával kezdődik és Jojákin uralkodásával, azaz a babiloni fogság majd harmincnyolcadik évével zárul (Kr. e. ~597[2]). A két könyv ismeretlen szerzője „a Deuteronómiumban lefektetett normák szerint ítéli meg a múltat.[3] A királyok két könyvén végig húzódó gondolat az, hogy Izraelben, az északi országrészben egyetlen király sem volt, aki az Úrnak tetsző életet élet volna. Délen, Júdában is váltogatták egymást az Isten szemében jó és rossz királyok.
Az 1 Királyok 17. fejezetének üzenete az, hogy Isten a tőle elfordult világban is érvényt szerez szavának, célja elérése érdekében embereket választ ki, akiken keresztül megmutatja hatalmát. Így tett az Úr Illéssel a Kérit-patak mellett is és Seraptában is.
A Teremtés könyvétől kezdve arról számol be a Szentírás, hogy Isten közösségre akar lépni az általa teremtett emberrel. Ez a közösség az ember bűne miatt megszakadt. Az emberre ítélet vár bűne miatt. Isten már közvetlenül a bűneset után ígéretet tett a gonosz feletti győzelemre. (Gen 3,15) Ahogyan időben halad előre a bibliai beszámoló, kirajzolódik Isten szabadításának szándéka. Koronként eltérő volt annak módja, de az embernek mindig volt valamilyen lehetősége szabadulást nyerni a bűnből, és újra közösségbe kerülni Teremtőjével. A Mindenható kiválasztott egy népet magának, akinek szövetséget ajánlott. A Deuteronomium 28. része adja tudtul, milyen áldásokban részesül Isten népe, ha ragaszkodik a szövetséghez, és mi vár rá, ha elfordul a szövetségtől. Viszont a 30. rész 1-3 versei megmutatják az átoknak a fő célját. A szövetségtől elfordult népet nem csak büntetni akarja az Úr a felsorolt átkokkal, hanem azokon keresztül helyreállítani is a kapcsolatot.
1.1 Isten választott népe elfordult a szövetségtől
A Szentírásban végig követhető az, hogy az emberek mennyire voltak engedelmesek, vagy engedetlenek az Isten által szabott parancsoknak. Már a Teremtés könyve elején látjuk az első emberpár engedetlenségét. Noé idejére annyira elvadult Istentől az emberiség, hogy a Teremtőnek újra kellett kezdenie alkotó munkáját. De ezt követően is a bábeli toronyépítésben is kirajzolódik az ember jelleme, hogy ő akarja a körülményeit irányítani, nagyobbá akar válni Istennél. A kiválasztott Ábrahám és leszármazottjai életében is megjelenik az időszakos engedetlenség. Ezeket figyelembe véve, a Biblia olvasója már nem lepődik meg azon, hogy a választott népnél is visszatérő probléma az engedetlenség, Isten iránti lázadás. Mózes alig ért át a Vörös-tengeren, a nép már lázadozott, bálványt öntött aranyból. Nem bízott Istenében, hanem az óriásoktól megfutamodott. A pusztában eltöltött 40 év alatt is számtalanszor fellázadtak. A Józsué könyve és Bírák könyve is hasonló képet fest le a választott népről. Ebbe a vonalba illik bele a Királyok két könyvének leírása is.
A Királyok könyve tartalmazza a királyság sorsának alakulását mind az északi, mind a déli országrészben. De talán hangsúlyosabb az Izráel hanyatlásának bemutatása, hogyan fordultak el az Úrtól Jeroboámtól kezdve, és nem volt olyan király, aki helyre állt volna az Istennel való kapcsolatban. Időnként próféták jeletek meg, és közlölték Isten ítéletét. Aháb király uralkodására már nagyon mélyponton volt az ország a vallás gyakorlásában. „Aháb, Omri fia Ászának, Júda királyának a harmincnyolcadik évében lett Izráel királya. Huszonkét évig volt Aháb, Omri fia Izráel királya Samáriában.” (1Kir 16,29) Kr. e. 874-853 időszakban uralkodott. Ebben az időszakban Illés és Mikeás próféták működtek Izráelben. Vele párhuzamosan Júdában előbb Ásza, majd Josafát volt a király.[4] A többi királlyal ellentétben Aháb életéből több részletet is megtudunk. Életéről a 16,29-22,40 szakasz számol be. Az életéről szóló szakasz elején egy mondatban össze van foglalva az élete: „Aháb, Omri fia azt tette, amit rossznak lát az Úr, még inkább, mint valamennyi elődje.” (1Kir 16,30) Aháb istentelenségét tovább mélyítette Jézabellel kötött házassága, és felesége miatt a Baál kultusz kialakítása.
A Könyvet olvasva érezhető, hogy újabb isteni beavatkozásra van szükség. Ebben a légkörben jelent meg Illés, és hirdette meg a Deuteronomium 28,17-24 versekben leírt ítélet beteljesedését.
1.2 Isten végrehajtotta az ítéletet
Illés egy nagyon istentelen világba érkezve kezdte meg szolgálatát. Aháb és a korábbi királyok miatt Izráelben a bálványkultusz uralkodott, Istentől elfordultak a királyok és így az egész nép is. Az Úr, ide küldte el Illést ítéletet hirdetni.
Az eredeti olvasók számára jelentőséggel bírhatott a szárazság meghirdetése is. Hiszen az ősatyák a Szentföldet szárazság miatt voltak kénytelenek elhagyni (lsd. Gen 41,53-54). Így kerültek Egyiptomba. A több éves szárazság egyrészről komoly ítélet is, másrészt azért természeti csoda is. Tehát ennek beteljesedése nagy ítéletet jelent.
A szárazság mértékére csak közvetett utalás van. Az 1Kir 18,5 szerint annyira nem volt már fű a harmadik évre, hogy az állatok levágásán gondolkodtak.
Illés serepatai szálláshelye alapján is lehet következtetni a szárazság okozta károkra. Az 1Kir 17,19 szerint Illés a felső szobában, tetőszobában vagy más fordítás szerint felházban ( עֲלִיָּה (ʿălijjáh)) lakott. A Bibliai lexikon szerint a „közrendbeli izraeliták házai kisméretű helyiségek voltak. […] Viszont az elbeszélő prófétai könyvekből megtudjuk, hogy az előkelők milyen pompás palotákban laktak. […] A gazdagok házaiban a földszinti lakások felett néha volt valami emeletszerű felső helyiség (=felház, felső ház) is.”[5] Más forrás szerint: „A szegény családok kis házat építettek maguknak egy bejárattal, ablak nélkül, ugyanis a család élete reggeltől estig a házon kívül folyt, a házban csak az ételt készítették el, s az egyetlen, de kétfelé osztott helyiség mélyített részében háziállataikat tartották, a másikban a család tagjai töltötték az éjszakát. […] A módosabbak nagyobb házakban laktak, a háztetőt úgy készítették el, hogy azon tartózkodni lehetett, korláttal is ellátták, sőt a legtöbben felházat építettek a tetőre, amelyre lépcső vitt fel (1Kir 17,19; Jer 22,13; Dán 6,11; Mt 24,17; Mk 14,15; ApCsel 1,13; 9,37; 20,8).”[6]
A lexikonok szerint csak a módosabbak házainak volt felső szobája. Tehát az özvegyasszony nem a szegények közül való volt. Az 1Kir 17,12 szerint az özvegyasszony annyira el volt keseredve, hogy az utolsó vacsorájuk elkészítésén és közeli halálukon gondolkodott. A két információból arra lehet következtetni, hogy nagy volt már a szárasság miatti szegénység és élelmiszerhiány akkor, amikor Illés Seraptába érkezett. Ez – ahogy a szövegből sejteni lehet – még a szárazság három évének viszonylag az elején lehetett.
A Deuteronomium 28 részében leírt átkoknak ez még csak az eleje. Ami azt jelenti, hogy két lehetősége van az embereknek. Vagy felismerik Isten ítéletét, és megtérnek, vagy folytatják a szövetséget megszegő életet, de akkor Isten kénytelen folytatni az átoksorozatot. Az eredeti olvasóknak az 1Kir17-et olvasva fel kellett ismerniük, hogy Izrael fogságba hurcolása azért következett be, mert az enyhébb ítélet hatására nem tért meg gonosz cselekedeteiből. Az eredeti olvasóknak be kellett látnia, hogy a szárazság csak enyhe ítélet volt, ami Isten kegyelmére, és hosszútűrésére utal.
1.3 Isten kegyelme jelen van az ítéletben is
Az Isten kegyelmét mutatja, hogy Északon csak a hatodik király uralma alatt jött el az ítélet ideje Illés színrelépésével, pedig visszatérő jellemzése a királyoknak: „Azt tette, amit rossznak lát az Úr, apjának az útján járt, és abban a vétekben, amellyel az vétekbe vitte Izráelt.” (1Kir 15,26)
A Királyok első könyvét folytatja a Királyok második könyve. A 17. fejezet számol be Izrael asszír fogságba kerüléséről. Majd a 24. fejezettől már a Júda fogságba hurcolásának beszámolója olvasható. Tehát a választott nép nem tanult a korábbi ítéletekből, és be kellett következnie a nép szétszóratásának. Királyok második könyve ennek ellenére egy reményteljes változással fejeződik be, Jójákin király kegyelmet talált Babilon királya előtt, ami Isten beavatkozására utal Evil-Meródak királyon keresztül.
Annak ellenére, hogy a Szentírás főszereplője Isten, és az egész könyv Istenről ad kinyilatkoztatást, a Biblia arról is beszámol, hogy Isten embereket választott ki annak érdekében, hogy tervét megvalósítsa. Így nem minden esetben Isten cselekszik közvetlenül, hanem embereket bíz meg valaminek a végrehajtásával.
2.1 Isten az, aki kiválasztja magának az embereket
Ha a Szentírásban szereplő kiemelkedő személyeket vizsgáljuk, megfigyelhető az, hogy Isten választotta ki őket egy különleges feladatra, és nem az emberek akartak Isten szolgálatába állni. Így történt ez többek közt az öreg Ábrámmal, a csaló Jákóbbal, az elkényeztetett Józseffel, a gyilkos Mózessel, a gyermek Sámuellel, vagy a testvérei között legkisebb Dáviddal. A kiválasztás szempontja nem egyértelmű, de az biztos, hogy nem emberi mércék szerint történik. Látszólag alkalmatlan eszközöket választott és választ Isten a céljai eléréséhez.
A Királyok első könyvében „különös fontosságot kapnak a próféták, főként Illés és Elizeus, akik visszavezetik a népet Istenhez.”[7] 1Kir 17 szakaszban az első személy, aki említésre kerül a „Gileádban lakó tisbei Illés”, aki ekkor lépett színre. A Szentírásban itt kerül először említésre. „(héb. Elijáh = Istenem a Jahveh) az ó-sz. egyik legnagyobb próf. alakja. Története I Kir 17-19, II Kir 1-2 r.-ben van elmondva, II Krón 21:12; Mal 3:23 is említi.”[8] „Tisbében született próféta. Gileád földjén és környékén, a Jabbóktól É-ra gondolják Tisbe földrajzi helyét. A próféta működési idejét Aháb és Ahazjá izráeli királyok uralkodásának történeti keretében helyezik el; Kr. e. 874-852-ig.”[9]
Korábbi életéről keveset tudósít a szentíró, csak annyit, hogy Isten szolgálatában állt. (1Kir17,1) Feltételezhető már az 1Kir 17 részben leírtak alapján, hogy Isten volt az, aki elhívta szolgálatba Illést, mert Illés Isten parancsainak következetesen engedelmeskedett.
2.2 Isten engedelmességet vár az övéitől
Már korábban is volt szó arról, hogy a Deuteronomium 28. része a szövetség megtartására, engedelmességre biztatja a választott népet. Az Úr az engedelmességet áldásokkal jutalmazza, az engedetlenséget pedig átokkal bünteti. A Királyok első könyve folyamatosan arra hívja fel a figyelmet, hogy a királyok és miattuk a választott nép elfordult a szövetségtől, nem engedelmes Istennek. Ennek kontrasztja rajzolódik ki a 17. részben.
Az Úr megmondta Illésnek, az addig az olvasó előtt ismeretlen prófétának, hogyan tegyen meg valamit, és Illés úgy tett, ahogyan megmondta neki az Úr.
A cáváh szó kétszer fordul elő a szakaszban (1Kir 17,4;9), a legtöbb magyar nyelvű fordítás mindkét helyen „megparancsoltam”-ként fordítja. Mindkét esetben Isten a cselekvő. Az első esetben a hollóknak szól a parancs, a másik esetben pedig a pogány özvegyasszonynak. A különbség abban áll, míg a hollók madarak, és nem értelmes lények, addig az özvegyasszony értelemmel rendelkező ember. Utóbbi esetben az is csoda, ha egy ember megérti Isten akaratát és engedelmeskedik, mennyivel inkább csoda és természetfeletti, ha az állatok teszik azt, amit Isten elrendel. Úgy tűnik, hogy a hollók parancsteljesítése esetében a cselekvő tulajdonképen Isten. A megparancsol kifejezés leggyakrabban Isten cselekedetére utal. Esetek jelentős részében az Úr az embernek parancsol meg valamit. Ez a kifejezés jelenik helyenként meg a teremtés leírásakor.
Egyetlen helyen található, ahol Isten állatoknak – történetesen hollóknak – parancsol, hogy tegyenek meg valamit. Arra kell következtetni, hogy az 1Kir 17,4-ben leírtak egy igen kivételes eseményt említenek meg. Isten a hollóknak parancsolt, hogy gondoskodjanak Illésről.
Az első olvasók számára komoly üzenete lehetett ennek. A kettészakad ország északi részén nem volt király, aki engedelmeskedett volna Istennek. A választott nép a királyok bűneit követve szintén engedetlen volt az Úrnak. Ilyen körülmények között kiválasztott az Isten egy ismeretlen embert prófétának Illés személyében, aki engedelmeskedett neki. Majd Isten a tisztátalannak számító hollóknak parancsolt, akik szintén engedelmeskedtek neki, és egy pogány özvegyasszonynak, aki szintén engedelmeskedik. Hasonlóan megdöbbentő lehetett ez a kép az első olvasóknak, mint amikor Jézus Krisztus a hallgatóságának az irgalmas szamaritánus példázatát (Lk 10,30-34) mondta el. Pont azok engedetlenek, akiktől engedelmességet lehetne várni, akikre pedig nem is gondolna az ember, azok azt teszik, amit Isten parancsol. Tehát az 1Kir 17 fontos üzenete az olvasók számára az is, hogy az Istennel való kapcsolat feltétele az engedelmesség. És Isten a tervét az engedelmes választottjain keresztül akarja és tudja véghezvinni.
Amikor Isten választott szolgája engedelmes, olyan dolgok történnek, melyek felkeltik a figyelmet. Egyrészt a körülményektől függetlenül az Úr gondoskodik munkásaikról, még akár csodákon keresztül is. Az engedelmesség eredményeként a nem hívő emberek is felismerhetik Isten igazságát és hatalmát az Ő embereink keresztül.
3.1 Isten gondoskodik az engedelmes szolgáiról
A Törvényt ismerő első olvasóknak az is különleges lehetett, hogy az Úr tisztátalannak minősített hollók által gondoskodott Illésről. Az esemény azért is különleges, mert sehol máshol nem szerepel az, hogy Isten állatoknak parancsolt volna azért, hogy emberekről gondoskodjanak. A pusztai vándorlás során Isten gondoskodott a népéről a Mannával, hússal, védelemmel. Az eredeti olvasók számára ez is lehetett asszociáció. Illés esetében másképpen történik a gondoskodás, de végső soron a Mindenható az, aki az ételt adja. És hasonló volt a helyzet az özvegyasszony házánál is.
A héber kúl szó kétszer fordul elő a szakaszban (1Kir 17,4;9), azokban a versekben, melyekben Isten parancsol és Isten kiadott parancsával áll kapcsolatban. Az egyik esetben a hollóknak kell ezt tenniük, a másik versben pedig az özvegyasszonynak. A Káldi Neovulgata tápláljanak/tápláljon szóval fordítja a két helyet, az Új protestáns fordítás gondoskodjanak / gondoskodjék szavakkal, Károli Gáspár pedig tápláljanak/gondoskodjék változatban.
Az ószövetségben a kúl szó 38-szor fordul elő, ebből a Királyok első könyvében 11-szer, érdekes, hogy a Királyok második könyvében egyszer sem.
A vizsgált 1Kir 17 szakaszban a szövegkörnyezetből egyértelműen látszik, hogy az élelmezéssel függ össze. Míg a hollók készételt (kenyeret és húst) vittek, addig az özvegyasszony esetében a szövegkörnyezetben liszt és olaj biztosítása az ígéret Isten részéről. A hollók feladata a készétel Illéshez való hordása volt. Az nem derül ki, hogy honnan vitték az ételt, azt ki készítette el. Így itt elegendő lehet a táplál fordítás. Az asszony esetében arra lehet következtetni, hogy az Illés ellátására szolgáló ételt neki kellett elkészítenie. És többet is adott, mint ételt, lakhelyet is biztosított. Így az 1Kir 17,9 esetében a jelentés színesebb, magában hordozza a kúl szó befogad, védelmez, ellát jelentését is, így a gondoskodik kifejezés többlet tartalommal bír.
Az 1Kir 17-ben Isten által Illésnek adott első utasítás az volt, hogy Kérith patakja mellé menjen. Bár nincs leírva az, hogy ez kilátástalan helyzetnek tűnhetett, igazolja azt, hogy olyan ígéretet ad Isten, hogy a hollóknak már parancsolt, hogy táplálják Illést. Sem eddig a pillanatig, sem ezt követően nem adott ilyen utasítást Isten, hogy az állatok ily módon gondoskodjanak egy emberről. Ha ez a fajta isteni gondoskodás lehetséges, akkor bármi más is lehetséges Isten részéről. Ezért is fontos, hogy a szentíró megismétli az 1Kir 17,6-ban, hogy a hollók valóban így is tettek, miután Illés engedelmes volt.
Érdemes megfigyelni, hogy nem csak Illés élvezte a Mindenható gondviselését az ételszaporítás által, hanem a seraptai özvegyasszony is, aki meg Illésnek volt engedelmes, amikor azt tette, mit kért tőle Illés, és természetesen Isten.
Ez a fajta isteni törődés az Újszövetségben is megjelent, amikor Jézus csodálatos halfogással mutatta meg hatalmát, vagy az ötezer és négyezer ember megvendégelésénél ételt szaporított. Ezeknél az eseményeknél is a csodatétel összekapcsolódott az Istenhez közeledő vagy Istennek szolgáló emberekről való gondoskodással.
3.2 Isten emberein keresztül felismerhető Isten hatalma és igazsága
Az ítéletként érkezett hároméves szárazság Illésnek is megnehezítette az életét, de Isten különleges módon gondoskodott róla. Ha az Isten embere színre lép, akkor különös dolgok is történhetnek az emberek életében. (1Kir 17,16) Ez az esemény nem csak Illésnek mutatta meg Isten hatalmát és jóságát, hanem az özvegyasszonynak is.
Ha az Isten embere színre lép, akkor az emberek szembe nézhetnek saját életükkel. (1Kir 17,18) Az özvegyasszony fiának halála megrendítő esemény. Illés jelenlétében az asszony szembenézett bűnös múltjával. Az Illéssel való találkozás előtt is a saját és fia halálára készült, de akkor még a szárazság okozta, mindenkire kiterjedő nyomor miatt volt elfogadó a helyzettel. A különleges élethelyzetben, amikor csodálatos módon nem fogyott el az élelem, mégis halálosan megbetegedett a gyermeke, szembe kellett néznie önmagával, bűneivel.
Illés által Isten feltámasztotta a betegségben meghalt fiút, ezzel hitelt szerzett Illésnek. Az egész történet alatt Isten terve ment végbe, úgy, ahogyan azt Isten szerette volna. A seraptai özvegyasszony pogány létére olyan dolgot értett meg, amit Isten választott népe a kijelentés által sem: „Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az Úr igéje!” (1Kir 17,24)
Ehhez a felismeréshez kellett Isten akarata, Isten emberének az engedelmessége, és a pogány asszony nyitottsága az igazságra.
Isten választott népe csak akkor képes megjeleníteni Isten hatalmát, és teljesíteni a tervét, ha nem szegi meg a szövetséget, és engedelmes marad. Ezt nem tudta teljesíteni Izrael, és képtelen volt reprezentálni az Örökkévalót a világban, ezért esett ítélet és átok alá.
A történetben típus[10] figyelhető meg Jézus Krisztus személyével kapcsolatban. Egy felborult értékrendű világba érkezett. Az Atya csodákon keresztül tartotta meg és hitelesítette. És azok, akik közeledtek hozzá szintén megtapasztalták az Atya gondoskodó szeretetét.
Péter és Pál életében is megjelenik ez az analógia. Mindketten fontos küldetésre kiválasztott emberei Istennek. Eltorzult értékrendű területeken végezték szolgálatukat. Különleges csodákon keresztül őrizte meg őket Isten, és csodákkal, még halott feltámasztásával is hitelesítette a szolgálatukat.
Tehát nem csak a királyok első könyvének üzenet, hanem a Szentírásban visszatérő gondolat, hogy Isten a tőle elfordult világban is érvényt szerez szavának, célja elérése érdekében embereket választ ki, akiken keresztül megmutatja hatalmát.
Biblia Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése. Magyar Bibliatársulat, Budapest, 2008.
Alexander, Pat és David szerk.: SCOLAR Kézikönyv a Bibliához. Scolar Kiadó, Budapest, 2001.
Almási Tibor Dr.: Hermeneutika A bibliaértelmezés elmélete és gyakorlata. GyuRó Art-Press, n.h., n.i..
Jerome H. Neyrey, S.J.: SZEGEDI KOMMENTÁR ÚJSZÖVETSÉG,
Forrás: http://mek.niif.hu/00100/00188/html/9pal.htm 2017.09.14.
MacDonald, William: Ószövetségi kommentár. Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, Gyál, 2009.
Osborne, Grant R.: A hermeneutika spirálisa. Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, 2001.
Rossier, H.: 1-2. Királyok könyvének magyarázata. Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, Budapest, n.i.
Scofield D. D., C. I.: Magyarázó Jegyzetek a Bibliához, Evangéliumi kiadó, n.h., 1993.
t.sz: Jubileumi kommentár A Szentírás magyarázata, Kálvin Kiadó, Budapest, 1998.
Warns, Johannes: Üdvtörténeti táblázatok. Evangéliumi Kiadó, n.h. 1992.
D. L. Baker: Két szövetség egy Biblia. Harmat Kiadó Alapítvány, Budapest, 1998.
Czeglédy Sándor, Hamar István, D. Dr. Kállay Kálmán: Bibliai lexikon I-II.. Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Rt., Budapest, 1931.
Dr. Bartha Tibor: Keresztyén bibliai lexikon. Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest, 1993. (Letöltés: 2018.10.01. https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-biblia… )
http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/idorendi_tablazat_i_e_1951_457 letöltés: 2018.10.03.
http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/idorendi_tablazat_i_e_19… letöltés ideje: 2018.08.14
Szoftverek:
Biblia-felfedező v5.0 szoftvert
Biblia-felfedező v5.0 szoftvert - Óhéber Gesenius szótár modul
theWord® Bible Software v5.0.0.1450
theWord® Bible Software v5.0.0.1450 - King James Concordance
[1] Jubileumi kommentár 376. o.
[3] Jubileumi kommentár A Szentírás magyarázata III. kötet 376. o.
[5] Bibliai lexikon 456-457. o.
[6] Keresztyén bibliai lexikon (https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-biblia…)
[7] Scolar Kézikönyv a Bibliához 276. o.
[8] Bibliai lexikon I-II. 512. o.
[10] D. L. Baker: Két szövetség egy Biblia 124-142. o.