A fő kérdés: Mi a misszió jelentése? „Mit?” „Hogyan?” „Kinek?” Ezek látszólag egyszerű kérdések, de kibontásuk tiszta képet teremt. Dolgozatban ez utóbbi rövid kérdések megválaszolása során kívánom megvizsgálni Jézus és a tizenkettő misszióját.

---

 

A misszió jelentése

 

2014. március 30.

 

Steiner József, Drs. PT BS 538 Misszió az ÚSZ-ben: Jézus és a tizenkettő 

Váradi Antal TCM International Institute Master of Arts

---

 

„...Amikor meglátták őt, leborultak előtte,

pedig kétségek fogták el őket....”

(Mt 28:17)

Bevezetés

Isten igéje nagy utat tett meg, mire elérkezett hozzánk. Ez a nagy út mind térben, mind időben jelentős. Az, hogy ma Magyarországon jelen van a Szentírás, jelen van a keresztyén hit, sok alázatos szívű és cselekvő hívő ember odaszánásának eredménye. Minden időben voltak emberek, akik küldetésüknek érezték, hogy vigyék Isten szavát az emberekhez, a hitetlenekhez. Mindez a folyamat, amely emberek tetteinek láncolata térben és időben, nem mehetett volna végbe, ha Jézus Krisztus mindezt nem indítja el. Ő személyéhez kötődik, és az Ő személyéről szól a keresztyén misszió.

E dolgozat azt kívánja megvizsgálni, hogy mi mindenből állt Jézus és a tizenkettő missziója. Arra kíván választ adni, hogy az I. században mit értettek a misszión, és jelenkorban ehhez képest hogyan zajlik, alapjait tekintve miben tér el a misszió, ha egyáltalán van eltérés.

Személy szerint én azok közé tartozom, akik a világi tudományok alkalmazását a teológiában veszélyforrásnak tartom, főként a pszichológiát és az azokra épülő tudományokat. Ennek ellenére úgy látom, hogy a világi tudományokban vannak olyan módszerek, melyeknek használata segítséget nyújthat a teológiai kutatásokban is. Azt gondolom, hogy sok esetben a világ problémafelvetése jogos és helyes, de az azokra adott választ nem feltétlen kell elfogadni.

Annak érdekében, hogy helyes következtetésekre jussunk a misszió megvizsgálása során, a sok lehetséges módszertan, logika közül a közgazdaságtan alapkérdéseit fogam segítségként alkalmazni. E kérdések így hangzanak: „Mit termeljek?”; „Hogyan termeljek?” és „Kinek termeljek?” Még egyszerűbben: „Mit?” „Hogyan?” „Kinek?” Ezek látszólag egyszerű kérdések, de kibontásuk tiszta képet teremt. Jelen dolgozatban ez utóbbi rövidített kérdések megválaszolása során kívánom megvizsgálni Jézus és a tizenkettő misszióját.

A misszió, mint fogalom

Maga a misszió szó a magyar fordítású Bibliákban nem található. Ezért ennek a szónak érdemes megnézni a magyar jelentéstartalmát, mielőtt az újszövetségi missziót górcső alá vennénk.

A Magyar értelmező kéziszótár szerint: „1. vál hivatás, küldetés 2. vál Kiküldetés, megbízás. |hiv Különleges feladattal más államba kiküldött hiv. személyek csoportja. Katonai ~. 3. Vall Hittérítés. 4. Vall Missió [nk:lat]”¹

A Szinonimaszótár többletként még a hitterjesztés szót adja.²

A misszió jelentését a Vallástörténeti kislexikon így határozza meg: „(küldetés, a latin mittere = küldeni igéből) – a keresztyén hit terjesztése az ún. pogány népek körében...”³

Ha ezeknek a szavaknak jelentését nézzük, akkor négy tényező kapcsolódik e tevékenységhez. A küldő személye, a küldött, a küldés célpontja vagy inkább célterülete és a célja.

E szótanulmány után nézzük meg, hogy mit mond a misszióról e tevékenység szakértője David J. Bosch: „A misszió «természetfölötti»”alapját tekintve két meghatározó tényező jöhet szóba: a misszió alapja a Szentírás (különösen a «missziói parancs», Mt28,18-20) és a keresztény hit monoteista jellege. A természetfölötti alapok mellett fontosak a misszió «természetes» alapjai is: (a) a keresztény vallás abszolút volta és magasabbrendűsége más vallásokhoz képest, (b) a kereszténység elfogadhatósága és alkalmazhatósága minden nép és minden körülmény között, (c) a keresztény misszió eredményei a missziói területeken, valamint hogy (d) a kereszténység mind a múltban, mind a jelenben minden más vallásnál erősebb.”⁴

Ha Bosch leírást nézzük, és nem feledjük el, hogy ezt egy kipróbált misszionárius írta, akkor belelátunk az író szívébe és elkötelezettségébe. Nála a Szentírásba, az Egy Igaz Istenbe és a kereszténységbe vetett hitt mindennél előrébb való volt. Ez jellemezte őt, mint elküldöttet, mint misszionáriust. Ahogyan a misszióról ír, látszik, ismeri a kiküldőjét, a kiküldetésének célját, üzenetét. És amennyit az életéről tudni lehet, a helyet is tudta, ahol neki kellett szolgálnia. Így néz ki egy XX. századi, mondhatni jelenkori misszionárius.

Missziós parancs

Mielőtt a Bevezetőben megadott kérdésekre választ keresnénk, szükségszerű a nagy missziós parancsot átgondolni az előbbieket figyelembe véve.

„A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket. Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: «Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.»” (Mt 28:16-20)

Amikor Jézus azt mondja, hogy „Menjetek el...”, megtörténik a kiküldés. Küldetésről, azaz misszióról van szó. El kell hagyniuk azt a helyet, ahol ott akkor vannak, és oda kell menniük, ahova küldi őket.

A kiküldő személye Jézus. Az a Jézus, aki feltámadt a halálból, aki teljhatalmú Úr, mert Neki „adatott minden hatalom mennyen és földön”. Ez a hatalom három dolgot is jelent egyszerre. Egyrészről mint abszolút Úrnak engedelmeskedni kell. A főnök-beosztott viszonyban sincs túl sok vitatkozási lehetősége a beosztottnak, ha küldi a főnöke valahova. Jézus, mint minden hatalommal rendelkező küld. Így a küldött részéről e küldetést nem teljesíteni, a világ Urával szembeni engedetlenségé válik. Másrészről Jézus hatalma a küldött sikerének és biztonságának is záloga. Úgy útnak indulni, hogy a Királyok Királya megbízásából megy az ember, a legfelszabadítóbb érzés. A küldött a küldőt képviseli, annak a nevében megy. Így az, aki a küldöttel szemben ellenséges, az a küldővel szemben, jelen esetben a világ Urával szemben, tanúsít ellenállást. A küldetés sikerének kulcsa tehát nem a küldöttben, hanem a küldöttet elkísérő küldőben rejlik, feltéve, hogy a küldött elindul célja felé. Harmadrészt az ember, mint küldött a küldő személyéhez képest vajmi kevés képességgel, kapacitással, érdemmel rendelkezik küldőjével szemben. Küldöttnek lenni nem érdem, hanem kiváltság. A Mindenható különös kegyelme az, hogy az Ő teljhatalmához képest a képtelen embert bízza meg azzal, hogy hírül adja a Krisztus keresztje által létrehozott Királyságot. Így a küldetés egyszerre kötelesség és kiváltság a Királyok Királya kísérete alatt.

A nagy missziós parancs során a kiküldöttek azok a személyek voltak, akik habár kételkedés, bizonytalankodás járt át szívüket, de leborultak Jézus előtt. Ők hamarabb borultak le előtte, mint ahogy kijelentette Jézus a végtelen hatalmát. A világ végezetével majd minden térd meghajol egyszer Jézus előtt, elismerve az Ő hatalmát, de akkor már késő lesz. A kiküldöttek azok a személyek, akik még most, Jézus hatalmának abszolút kinyilvánítása előtt leborulnak előtte, elismerve azt, aminek Ő magát kijelentette, a Megváltónak. A kiküldöttség nem korlátozódik a tizenegyre, erre utal majd az utasítás is.

A küldés célpontja, céterülete Jézus küldésében nem korlátozódik egyetlen helyre sem. Ő minden néphez küldi az övéit. Ezek szerint a feladat akkor ér véget, ha az összes népet elérték, vagy a világ végezetével. A missziós parancsot egyesek úgy értelmezik, hogy Jézus eljövetele akkor történik meg, ha a világ összes népét elérték a misszionáriusok. Ezek alapján, ha sürgetni szeretnénk Jézus visszajövetelét, akkor sürgetni kell a missziót. De ennek a logikának mentén azt is lehetne állítani, hogy Jézus nem jön vissza addig, amíg el nem értek minden népet. Azaz, ha nem érnek el minden népet nem jön el.

Én úgy látom, e parancs arra utal, hogy a feladat addig nincs teljesítve, amíg a világ minden népe nem lesz tanítva. Tehát, amíg Jézus vissza nem jön, addig menni és tanítványozni kell.

A küldetés célja pedig a tanítvánnyá tétel. E tevékenység két elemből áll: egyrészt egy ember életében egyszeri bemerítésből, másrészt egy életen át tanulásból. A tanulás tárgya pedig megismerni és megtartani Jézus parancsait.

A kérdések megválaszolása

A „Mit?” „Hogyan?” „Kinek?” kérdések külön-külön tárgyalása szükséges, de nehézséget okoz, mivel már a „Kinek?” kérdésre adott válasz sem homogén csoportot fog megjelölni. Így a „Mit?” kérdés válasza is összetett. Annak érdekében hogy logikusabb és egyszerűbb legyen a vizsgálat, a kérdések sorrendje fordított lesz.

Kinek?

Erre a kérdésre a missziós parancs értelmében könnyű lenne azt a választ adni, hogy mindenkinek. Azonban e dolgozat az I. században lezajlott történéseket vizsgálja, és ennek kapcsán próbál meg XXI. századi kapcsolatot találni, fontos tárgyalni azt a társadalmat, amelyben az Evangéliumokban és az Apostolok cselekedeteiben leírt események zajlottak.

Evangéliumok színtere

Az Evangéliumokban leírt események Jézus születésének körülményeit leszámítva Kr. u. 30. körül 3 évet ölel fel a Szentföldön. Látszólag ennek vizsgálata a kicsi tér és rövid idő miatt egyszerű. Viszont a zsidó történelmet figyelembe véve sok információra van szükségünk, hogy a kor eseményeit, emberek attitűdjeit megértsük. Erről rövid áttekintő található Isten országa című dolgozatomban. Ennek itteni részletezésétől eltekintenék a terjedelmi korlátok miatt.

Összegezve a Szentföldön a zsidók között erős Messiás várás volt, mert sokat szenvedett a nép mind a belső, mind a külső nyomástól. Várták az Ószövetségben megígért Megváltót. Bár inkább a római elnyomásból való politikai szabadítót vártak.

Jézus szolgálata során kifejtette, hogy Ő első sorban a zsidókhoz jött, és őket hívja megtérésre. A Mt 10:5-ben határozott utasítást ad, hogy a kiküldött tanítványok pogányokhoz vezető útra ne térjenek. Azonban vannak kivételek is, amikor pogányok felé is szolgált, például a Jn 4-ben a szamáritánusok. Leszámítva néhány esetet, Jézus túlnyomó részt a zsidók felé fordult.

Ha élesíteni kívánjuk azon zsidókról alkotott képet, akik között Jézus szolgált és tanított, megdöbbentő képet látunk. A Hegyi beszéd előzményeként azt olvassuk, hogy „hozzá vitték a sokféle betegségtől és kíntól gyötört szenvedőket, a megszállottakat, holdkórosokat és bénákat” (Mt 4:24) A Mt 9 szerint betegekhez fordult, majd elhívta tanítványai sorába a közutálat tárgyát képező vámszedőt. Mt 9:10 szerint Jézus egy asztalhoz ült még több vámszedővel és meg nem nevezett bűnű emberekkel. Tehát Jézus a társadalom peremére szorult megvetett emberekhez is odafordult. Sőt, úgy tűnik, hogy azok társaságában jobban érezte magát, mint a társadalom felsőbb rétege között. Lk 4:15 szerint „Tanított a zsinagógákban, és dicsőítette mindenki.” Gyakorlatilag a zsinagógán keresztül minden társadalmi réteget megszólított. Jn 3 szerint a hozzá őszintén közeledő farizeusokat sem utasította el annak ellenére, hogy határozottan szólt a farizeusok képmutatása ellen.

Láthatjuk Jézust mint a tömegekhez szólót (pl. Hegyi beszéd esetén vagy az Öt ezer megvendégelésénél), és egyéni beszélgetéseket is folytatott, jó példa erre a Nikodémussal történt beszélgetés, mely beszélgetés közben hangzik el az egész Újszövetség lényegét tömörítő Jn 3:16.

Összegezve elmondható, hogy Jézus a Szentföldön és környékén megforduló bármely társadalmi rétegbe tartozó személy felé odafordult.

Apostolok cselekedetei színtere

Az Apostolok cselekedetei a Jézus mennybemenetele és Pál római fogsága közötti időszakot öleli fel Kr. u. 30 – 60. közötti időszakban, mintegy 30 év eseményeit. Az Evangéliumok szűk 3 évéhez képest sokkal hosszabb időszakról van szó. Nem csak az idő tágul ki, hanem a tér is ebben a műben. Az események a Szentföldhöz képest egy jóval nagyobb térben zajlanak. Az események fókusza már nem Jeruzsálem, hanem a misszió terjed Antiokhián, Kis-Ázsián, Macedónián át Rómáig. Így a megszólított nemzetek, nemzetiségek száma is kibővül.

Ezt figyelembe véve már nem elég a Szentföld történetének ismerete, hanem legalább az érintett, megnevezett városok ismerete is szükséges, hogy megértsük azt, hogy mi is történt ott.

Az Apostolok cselekedeteit vizsgálva látható, hogy lassan a misszió a zsidóságról áttevődött a pogányságra. Bár még a pogányok Apostolánál, Pálnál is látszik az a szándék, hogy minden egyes Szentföldön kívüli városban is először a zsinagógákban kezdi szolgálatát megszólítva a zsidóságot.

A megszólított embereket több szempont szerint is lehet csoportosítani. Az Egy Igaz Istenhez való viszony alapján három csoport azonosítható: maguk a zsidók; a pogányokból lett prozeliták vagy istenfélők⁵; illetve a pogányok. Gazdasági helyzet szerint voltak gazdagok és szegények.

Azt a szellemi légkört, ami meghatározta a kor társadalmát missziós szempontból, dióhéjban kellene összefoglalni, akkor három ismérvvel így lehetne leírni⁶:

• A toleráns hellenizmus, mely megtűr minden vallási irányzatot.

• A rómaiak - majdnem minden iránti - közönye.

• A zsidók identitása és valós Isten hite.

 

Világnézet szempontjából kétféle csoportot érdemes elkülöníteni. Az egyik csoport a monoteista világnézettel rendelkező zsidók és a judaizmushoz közeledő pogányság, ide lehetne még sorolni a szamaritánusokat is. A másik csoportot pedig a politeista világképpel rendelkező görögök, rómaiak, illetve egyéb pogányok. A misszió vizsgálata szempontjából talán ez az elválasztás a legfontosabb abból a szempontból, hogy kinek szólt az üzenet.

A mai Magyarországon, de talán az egész Európai Unióban az elmúlt időszakban elég liberális szellemiség uralkodott el. Sok minden a tolerancia jegyében megy. Jellemző a vallási közöny. Mindegy, hogy ki miben hisz, az az ő magánügye. Úgy tűnik, hogy jelen van ma is a hellén tolerancia és a római közöny.

Az I. századhoz képeset talán a legnagyobb eltérés abban áll, hogy lényegesen nagyobb az ateisták száma jelenkorban, mint az Apostolok idejében.

Hogyan?

Az újszövetségi történelmi könyvek tanulsága az, hogy mind Jézus, mind a tanítványok szolgálatát a misszióban az erő és állhatatosság jellemezte. Ennek megnyilvánulása két ponton erősödik fel. Egyrészt az igehirdetésben, másrészt abban, hogy mindannyian úton voltak. E kettő kibontása adja meg a választ arra, hogyan zajlott a misszió az I. században.

Az igehirdetés módja

A Hegyi beszédben összefoglalt prédikációból látszik, hogy Jézus nem a kor elfogadott nézeteit szolgálta ki, hanem felhívta a figyelmet arra, hogy ahogyan gondolkodnak Isten igéjéről, az helytelen. Bizonyos értelemben magasabb erkölcsi mércét állított mint, ami a gyakorlat volt. Jézus szolgálatában mert szembe helyezkedni a kor szellemiségével. Az is jól megfigyelhető, hogy mindezt úgy tette, hogy nem a vita kedvéért ellenkezett, hanem mindig Isten szavához igyekezett visszavezetni hallgatóságát. Annak ellenére, hogy sokszor nehezek voltak szavai, mindig a szeretet járta át.

Az üzenet újszerűségén túl volt valami a személyében, amit átélt a hallgatósága: „Amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik.” (Mt 7:28-29) Sokkal több volt Ő a nép számára, mint egy felkészült szónok. A szavaiban meglátták, meghallották hatalmát is.

Jézus hatalmának kinyilvánítása nem maradt meg az érzések szintjén, földi szolgálata során olyan csodákat tett, melyek alapján látható volt, hogy van hatalma a betegségek, a természeti erők, a démoni hatalmak felett. A csodatételek során a szavai még nagyobb tekintélyt kaptak. Nem csoda tehát, hogy „tanítása magával ragadta az egész sokaságot.” (Mk 11:18b)

Jézus, mint küldő, ezt a hatalmát nem őrizte meg magának, hanem ezt át is ruházta a benne hívőknek, azaz a küldötteknek: „Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.” (Mk 16:17-18) „...Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek,...” (Csel 1:8a)

Ennek az átruházott hatalomnak, erőnek a működése megfigyelhető az Apostolok cselekedeteiben.
„A sokaság egy szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, mivel hallották és látták azokat a jeleket, amelyeket tett.” (Csel 8:6)

Az idézett szövegből látszik, hogy nem csak az Apostolok kaptak hatalmat, hanem mások is. Viszont arra is következtethetünk, hogy a jelek nem önmagukért vannak, hanem az igehirdető, vagy még inkább az üzenet hitelesítésére.

Lukács mind Péter, mind Pál szolgálatának leírásában hangsúlyozza a csodatételek jelenlétét: csodálatos szabadulások, betegségek meggyógyítása, ördögűzés, halott feltámasztása. Ezek a csodák minden esetben Isten dicsőségét és szavaik hitelesítését szolgálták.

A hatalom átruházása kapcsán azt is látnunk kell, hogy nem minden embernél azonos módon van jelen a csodatétel. A Csel 9:38 szerint nem minden tanítványnak volt hatalma például a halottak feltámasztására. Tanítványok hívatták Pétert Tábita holttestéhez, ezek szerint, nekik nem volt hatalmuk ez esetben.

Összegezve elmondható, hogy Isten igéjének hirdetésekor Isten jelenléte, Isten felhatalmazása ad erőt. Ez nem a küldött képessége, hanem a küldő ajándéka.

Folyton folyvást úton

„Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget.” (Mt 9:35)

Az Evangéliumok vissza-vissza térő mozzanata az, hogy Jézus valahol tanít, majd tovább megy. Bejárta a Genezáret-tó vidékét, Galileát. Áthaladt Szamárián, mely meglepő tett volt egy zsidótól. Többször volt Jeruzsálemben. A beszámolók alapján nem sok időt töltött egy helyen, de mindenütt, ahol megjelent hatást gyakorolt az emberekre. Volt, ahol örömmel fogadták, volt ahol elutasították.

A tanítványok kiküldése (Mt 10, Mk 16) során Jézus a tanítványokat is útra indította, nekik is menniük kellett városról városra, faluról falura. Miután a tanítványok útra indultak, Jézus is tovább ment, nem maradt egy helyben. Jézus és a tanítványai folyton folyvást úton voltak.

Ekkor még nem a gyülekezetek alapítása, hanem Isten országa elérkeztének hirdetése volt a cél. Valószínűleg, ekkor még ezért nem időztek sokat egy helyen.

Jézus mennybemenetele előtt az Apostolok cselekedeteinek leírása alapján a világ népeinek „útvonalát” is meghagyta: „...tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (Csel 1:8b)

Máté beszámolója szerint Jézus Galileában mondta el a küldés szavait. Ezek szerint vissza kellett térniük Jeruzsálembe, ami szintén mozgásba hozta a tizenegyet. Ott kellett megvárniuk a pünkösdi csodát. Jézus szavai alapján viszont pünkösd után pedig egy hosszú és kalandos (élet)út várt rájuk.

Az Apostolok cselekedeteinek leírása alapján látszik, hogy a tanítványok útra keltek, még ha ehhez üldöztetésre is szükség volt. Az evangéliumot településről településre vitték. Főként Pál Apostol szolgálatában figyelhető meg egy jelentős változás. Ő már egy-egy településen hosszabb-rövidebb ideig ott tartózkodott. Ott tartózkodása során nem csak Isten országának evangéliumát hirdette, hanem addig ott maradt, amíg nem tudta közösséggé formálni a hitre jutottakat. Ez jelentős változás Jézus szolgálatához képest.

Pál Milétoszban az efézusi vének felé intézett szavaiból egy új megállapításra juthatunk: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek,
hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.” (Csel 20:18)
Ez az útmutatás azt mutatja, hogy nem mindenkinek kell úton lennie, hanem egyesek feladata a helyi gyülekezet építése, vezetése. Az adott településen végzett szolgálat is fontos tevékenység.

Az egyik féle szolgálat kapcsán az evangélium városról városra, földrészről földrészre terjed, míg a másik fajta tevékenység hatására pedig az örömhírt az adott településen házról házra viszik. Mindkét szolgálat üzenete ugyanaz, csak térbeli kiterjedése más. De e kettő együttléte során valósulhat meg, hogy minden nép tanítvánnyá legyen. Emellett szükséges még látni, hogy a megerősödött helyi gyülekezetben van lehetőség a megtértek hosszú távú tanítására. Így ez utóbbi, településen, vagy még inkább gyülekezeten belüli szolgálatra nagy szükség van.

Ha átgondoljuk Pál munkásságát, jól látszik, hogy egy jól megtervezett útvonalon haladt. Természetesen e terv nem csak emberi ötlet volt, hanem Isten irányítása is. Ha a nagy képet nézzük, akkor az látszik, hogy Pál olyan településeken végzett elszánt munkát, mely az adott kor szempontjából logisztikai, kereskedelmi központ volt. Ahol sok-sok városon kívüli ember fordult meg. Így, ha létre jött egy közösség, akkor annak híre nem csak a városban terjedt, hanem a városban megfordulók vitték saját lakhelyükre az örömhírt. Ezt nagyban segítette a kor infrastruktúrája, a római úthálózat és a kereskedelmi hajózás.

Másrészt Pál település szinten nem vaktában szólított le embereket, hanem azokat kereste, akik keresik Istent. Így ahol volt zsinagóga, oda ment; ahol nem volt, imádkozó helyet keresett. Athénban kereste a gondolkodókat. Nem a nagy forgalmú hajókikötőket választotta, ahol bár sok ember megfordult, a nagy nyüzsgés lehetetlenné tette volna szolgálatát. Tehát elsősorban nem a tömeget kereste, hanem az istenkeresőket szólította meg.
 

Ha azt kérdezzük, hogyan zajlott egykor a misszió, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy egyrészt Isten hatalma volt az, amely elindította azt, és tartotta mozgásban. Ezt a hatalmat, csak a szívükben átformálódott hívők, tanítványok kaphatták meg. Ez az átformálódott szív lett végül az a motor, mely a folyton folyvást mozgásban tartotta annak tulajdonosát. A küldött szívében túlcsordult a küldője iránti szeretete, és ezt osztotta meg másokkal. Megosztotta ezt szavakkal és tettekkel. Megszűntek közömbösnek lenni a körülöttük lévő emberek iránt, mert felismerték annak jelentőségét, hogy elközelített a Mennyek országa.

 

A XXI. században sincs más lehetősége a missziónak, mint elfogadni Isten felhatalmazását és erejét, és folyton folyvást mozgásban lenni. Fel kell fedezni azon személyeket, akik a városról városra történő szolgálatra kaptak küldést, és meg kell találni azokat, akik a házról házra, emberről emberre szolgálatban tudnak jeleskedni.

Meg kellene találni azokat a helyeket, ahol ott vannak azok az emberek, akik vágynak az Istennel való közösségre. Számos spirituális „szórakozási” lehetőség van a világban. Talán nem lenne felesleges meglátni, hogy ők hogyan érik el az embereket.

Jelenkorban a szokások városonként eltérnek. Vannak városok, ahol a kultúra vonz sokakat. Vannak olyanok ahol az emberek bezárkóznak. Nem lehet közös receptet találni arra, hogyan lehet elérni az embereket. Ezt mindenütt kutatni kell. Az Csel 16-ban nem derül ki, hogy Páléknak mekkora munkába került, mire rátaláltak Filippiben az imádkozás helyére. De az biztos, hogy megkeresték az információt, hol találják meg az istenkeresőket.

Nagyon sok ember a közösségi médiába menekül a világ elől. Nagyon sokan ott éhezik és „lájkolják” az emberi bölcsességeket. Ez is egy lehetőség ma, megszólítani az embereket, és közösségbe, de valódi közösségbe szervezni őket.

A tömegevangélizációk (mint például a Reménység fesztivál) is csak akkor érnek valamit, ha nem csak elcsalják a hívők az ismerőseiket egy ilyen alkalomra, hanem azon is dolgoznak, hogy azok betagolódjanak egy helyi közösségbe. Véleményem szerint ez csak adminisztratívan valósul meg sok esetben.

Sokféle infrastruktúrát fel lehet vonultatni a misszió eszközévé. Ennek csak az emberi kreativitás korláta szabhat határokat. Viszont valós veszélyt jelent az, ha az eszköz körüli vita fontosabbá válik, mint maga a valós cél. Ha a fókusz nem a feladatra irányul, hanem az eszközre, akkor gyorsan megnövekedhet az elégedetlenség is. Lehet bármennyire felszerelt egy közösség, ha a szívben kihűl a lelkesedés, és a hit meggyengül, akkor az üzenet vitele is erőtlenné válik. Lehet, hogy a tettek még missziónak látszanak, de az már akkor nem az eredeti küldés teljesítése lesz, hanem valami más.

Mit?

A küldetés szempontjából fontos látni, hogy mi volt az az üzenet, melyet a küldöttek elvittek arra a helyre, ahova a küldetésük szólt. Talán, ha egy szóval kellene választ adni, akkor az lenne: Örömhír, vagy más szóval: evangélium.

„Az örömhír […] egy eseményhez kötődik – egy történelmi eseményhez az I. század elején, ami örök következményekkel és kozmikus eredményekkel jár.”⁷

„Úgy tűnik, hogy a megbízott apostolok nem igyekeztek mindent elmondani, amit tudtak a Bibliából, de adósok voltak, hogy hirdessék «az evangéliumot» (Róm 1:14-15) a maga teljességében, […] Prédikációik nem jó tanácsokkal, hanem jó hírrel voltak teletűzdelve. […] Az evangélium nem moralizmus, ami elmondja az embereknek, hogy mit tegyenek, hanem annak hirdetése, hogy mit tett Isten. […] Az evangélium, természetéből fakadóan, valami csodának az elmondása, ami megtörtént. Egy esemény kihirdetése. […] Az evangéliumi Ige Krisztus halála és feltámadása körül forog.”⁸

„Az I. századi prédikációk mögött lévő győzelmes öröm és elnyomhatatlan meggyőződés abból fakadt, hogy az igehirdetők tudták, hogy üzenetük szilárd történelmi eseményeken nyugszik. […] Azt hirdették, amin Jézus átment az emberek bűneiért való szenvedésben és ahogy legyőzte magát a halált.”⁹ „E múltbeli esemény következménye a jelenben bűnbocsánatunk és a jövőben az örök élet. […] A kegyelem és a bűnbocsánat Igéi az élet Igéivé válnak a bűnösnek.”¹⁰

„Az evangéliumok célja, az evangélium hirdetésének, az apostoli prédikációnak célja, az első szent péteri prédikációtól kezdődően, éppen ennek a botránynak, a kereszt balgaságának a megértetése. Megértetése annak, hogy Jézus Messiás, de nem diadalmasan, hanem a szenvedés útján győzedelmeskedik. Az egyház Krisztusa, az a Krisztus, akiben az egyház hisz, titokzatos Krisztus, az Ő titka a kereszt. Titokzatos Messiás, aki a szenvedés útján átmenve diadalmaskodik. Ennek a titoknak megértése az apostoli hithirdetés abszolút kulcspontja. […] Ő olyan Messiás, aki alámerül a halálba.”¹¹

„...az evangélium lényegileg Jézus szenvedésének története, az evangélium tulajdonképpen a Jézus szenvedésével való szembesülés, és annak a problémának a megoldása, amit ez az esemény jelent. […] Őt keresztre feszítették és meghalt. Ugyanis ez a probléma, hogy Ő meghalt. […] Ezt a problémát kell megoldani, és aki megoldotta, az képes az Ő hívévé lenni.”¹²

A misszió során elsődlegesen azt az örömteli hírt kell tehát átadni, mely Jézus Krisztus személye körül forog. Nem tett mást maga Jézus sem, mikor a názáreti zsinagógában magára vonatkoztatva felolvasott Ézsaiás próféta könyvéből: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lk 4:18-19) Ezután a szavak után pedig hátralévő életében bemutatta azt az utat, melyen keresztül ezt a szabadítást véghez vitte, a kereszt útját.

Az üzenet Jézus mennybemenetelét követően sem változott meg, mert „az apostoli prédikációk Jézus életének és munkájának elbeszélései voltak, s magukba foglalták a feltámadás védelmét, valamint a bűnbánatra és az ő nevére való megtérésre buzdító felhívást.”¹³

Ha az Apostolok prédikációit figyeljük, azt fedezhetjük fel, hogy minden esetben Krisztusra mutattak, de a megszólítottak függvényében a rávezetés módja más volt.

Itt van jelentősége annak, hogy kinek szól az üzenet. Ha az üzenet zsidóknak vagy prozelitáknak szólt, akik az egy Igaz Istent imádták, akkor a megígért Messiásra utalva tanítottak Jézusról. A Csel 5:42 szerint Jeruzsálemben „hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként”. Ugyan ez látszik Pál szolgálatában is: „De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus.” (Csel 9:22) Ennek az üzenetnek részletes leírása található meg a Csel 13:13-43 szakaszában, mely a Pergében elhangzott tanítást örökítette meg, vagy Pál védőbeszédében Agrippa király előtt (Csel 26). Érdemes látni, hogy ha a hallgatóság JAHVE imádója volt, akkor „csak” azt kellett bizonyítani, hogy Jézus a megígért Krisztus. Tehát Pál „bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus.” (Csel 18:5b)

Az üzenet szerkezete megváltozott, ha a megszólítottak nem ismerték a Tórát és az írásokat. Ekkor jellemzően már nem is az egyistenhívők között találták magukat az igehirdetők. Lisztrában Pál először nem Jézus nevét emlegette, amikor azt mondta, hogy „Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.” (Csel 14:15) Itt a tanítás a Teremtő Istenre való utalással kezdődött.

Hasonló módon Pál megtalálta a kapcsolódási pontot az athéniakhoz is, amikor az ismeretlen istent (Csel 17:23) állította a középpontba.

Összefoglalva a tanulságot az, hogy az I. századi igehirdetők, evangélisták ismerték azoknak az embereknek a gondolkodását, akiket megszólítottak. A hallgatóság meglévő ismeretére építve adták át a Jézus Krisztusról szóló üzenetet.

 

A XXI. században sem történhet másképpen a misszió. Jézus Krisztus személyét kell a középpontba állítani. Az Ő életét, szenvedését, halálát, feltámadását, azaz megváltó művét kell bemutatni az embereknek. A nehézséget az okozza, hogy ma már túl sok az ateista ember. Ma sokan az evolúció elméletén nőnek fel. Így újabb kapcsolódási pontot kell találni a mai emberekkel. A kapcsolódási pont változhat, de az üzenetnek továbbra is az evangéliumnak kell maradnia.

Záró gondolat

Nem gondolom, hogy e dolgozat új, innovatív elemeket tartalmaz. Sokan sokféleképpen közelítették meg már a misszió témáját. Mégis megírása – legalábbis számomra – nem volt haszontalan. Önvizsgálatra késztet látva az I. század nagyjait. Jó egyben látni a misszió elemeit.

Alázatra kényszerít az a gondolat, hogy maga a Teremtő Isten az, aki kiküldi az övéit a misszióba. A siker nem az ember ügyességén nyugszik, hanem a Szentlélek vezetésén, jelenlétén.

Érdemes megállni és végiggondolni, hogy saját környezetünkben engedelmesek vagyunk-e a missziós parancsnak. Könnyen lehet, hogy az eszközök megválasztásának vitája jó ürügy arra, hogy még ne tegyük feladatainkat. Az sem lehetetlen, hogy alkalmatlanságunkat tartjuk magunk elé mondván, azért nem vagyok a misszióban, mert még nem vagyok elég jó, rendes, egészséges, bűntelen... Pedig minél később kezdjük meg egyéni és kollektív missziónkat, annál több időt töltünk engedetlenségben.

Kérjük Megváltónkat, szítsa fel szívünkben újra és újra a vágyat, hogy bizonyságot tegyünk Őróla.

 

Adj Urunk Érted égő szívet! Ámen!

---

Irodalomjegyzék

Bosch, David J.: Paradigmaváltások a misszió teológiájában, Harmat kiadó, Budapest, 2005.

Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon Ötödik, bővített és átdolgozott kiadás, Kossuth Könyvkiadó, n.h., 1983.

Fitch, Alger M.: Mit mond a Biblia a prédikálásról, TCM, Budapest, 2004.

Juhász József, tsz.: Magyar értelmező kéziszótár L-Zs, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000.

O. Nagy Gábor, Ruzsiczky Éva: Magyar szinonimaszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995.

Takács Gyula: Az Újszövetség irodalma Jézus élete, Paulus Hungarus – Kairosz, Győr, 2001.

Tenney, Merrill C.: Újszövetségi bevezető, Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, 2003.

Újszövetségi Szentírás, Palladis R. T., Budapest, n.i.

 

Biblia-felfedező v3.5 program