Jézus arra tanította tanítványait, hogy ne az anyagi javak megszerzésén, szükségleteik betöltésén aggódjanak, hanem az életükben az első helyen az Isten országának keresése legyen. Ez a ma élő hívők számára sem lehet alacsonyabb rendű dolog. Azért is, mert a Jézus legkedveltebb témája az Isten országa volt. Pontosan mit is jelent az Isten országa kifejezés? Valószínű, mindenkinek van erre egy gyors válasza. Ha több időt szánunk rá, rájövünk, nem is olyan egyszerű a válasz.

---

 

Isten országa

 

2014. március 21.

 

Steiner József, Drs. PT BS 538 Misszió az ÚSZ-ben: Jézus és a tizenkettő 

Váradi Antal TCM International Institute Master of Arts

 

---

„...keressétek először az ő országát és igazságát,...”

(Mt 6:33)

 

Bevezetés

Jézus arra tanította tanítványait, hogy ne az anyagi javak megszerzésén, szükségleteik betöltésén aggódjanak, hanem az életükben az első helyen az Isten országának keresése legyen.¹ Ez a ma élő hívők számára sem lehet alacsonyabb rendű dolog. Azért is, mert a „szinoptikus evangéliumok tanulsága szerint Jézus legkedveltebb témája az Isten országa volt.”² Ezért kell jól meghatároznunk és megértenünk, pontosan mit is jelent az Isten országa kifejezés. Tudnunk kell, mit is keresünk.

Az egész Újszövetségen végigvonuló fogalomról van szó. Ha megfigyeljük azt, hogy Jézus példázatokban, példabeszédekben tanított az Isten országáról, akkor legalább két megállapításra kell jutnunk. Egyfelől a hallgatóságának nem jó elképzelése volt e kifejezésről, ezért szorult tanításra. Másrészt a „példabeszéd […] olyan műfaj, amely úgy tárja föl Isten országának titkát, (vö. Lochmann 1986:61), hogy egyszersmind el is takarja (a Mk 4,11 értelmében).”³ E két gondolat fényében alázattal el kell fogadnunk, hogy egy végső és tökéletes definíciót nem lehet adni Isten országáról. Ezt erősíti az a megfigyelés is, hogy az elérhető teológiai szakkönyvek írói sem értenek egyet több területen ugyanebben a témában. Csak néhány vitapont: Már jelen van-e Isten országa? Az Isten országa és a Mennyek országa azonos-e, vagy különböző országokról van-e szó? A Hegyi beszéd az Isten országának alkotmánya vagy sem?

Ezt figyelembe véve kívánom megvizsgálni, mit érthettek vagy mit nem érthettek Jézus, az evangéliumok írói és Jézus kortársai e fogalom alatt.

Isten országa mint kifejezés

David J. Bosch szerint az „«Isten országa» kifejezés (héberül: malkuth Jahve) nem fordul elő az Ószövetségben (Bright 1953:18), csak a késői judaizmusban jelenik meg, bár maga az eszme régebbi keletű.”⁴ Sőt Leon Morris írja „az Újszövetség előtt egyetlen irat sem használja, de a gondolat bizonyos részét természetesen már a zsidók is ismerték.”⁵

„A görög baszileia (akárcsak a héber malkuth vagy az arám malku) nem annyira egy uralmi szférát – egy területet vagy egy csoportot – jelent, hanem inkább a cselekvő, az emberekben munkálkodó Istenre utal.”⁶

Charles C. Ryrie magyarázat alapján: „A szótár meghatározása: «politikailag megszervezett közösség». Ennek alapján magában foglalja az uralkodó(ka)t, az alattvalókat és a felségterületet.”⁷

Varga Zsigmond szótárában az alábbi magyarázatot adja a βασιλεια szócikk kapcsán Isten országáról: „2. Isten királyi uralkodása, uralma, «Isten országa». a) A birtokosjelző του θεου, kivéve a Mt-helyek túlnyomó többségét […] Ehhez az alapjelentéshez viszonyítva jelentésbeli különbség nélkül találjuk Mt legtöbb helyén […] a β. των ουρανων kifejezést. Aligha dönthető el az a régi vita, hogy ez-e Jézus igehirdetésének az ő ajkán az eredeti megjelölés arra, amit mi ált. Isten országának nevezünk, és a pogánykeresztyén szóhasználat ebből alakította-e ki a közvetlenebb (Istent nevén nevező, nem csupán körülíró) β. του θεου megjelölést, vagy pedig Jézus igehirdetésének eredeti kifejezése (a zsidó hagyománnyal szakítva, ez ui. tiltja Isten nevének kiejtését, és ez a tiltás egyre szűkebb körre korlátozza még a névnek körülírását is […]) a β. του θεου, és csak Mt adja helyette az Isten nevét kerülő β. των ουρανων-t – zsidókeresztyén olvasóihoz alkalmazkodva, hogy ne botránkoztassa olvasóit, és mivel a zsidó szóhasználat az Isten-név helyett synecdoche-szerűen alkalmazta Isten (szellemi ért. vett) lakóhelyének, a mennynek a nevét is (héb. Malkut hassamajim)...”⁸

Arend Remmers a Máté evangéliuma kapcsán közöl egy érdekes statisztikát: „gyakran emlegeti a messiási birodalmat, a tulajdonképpeni királyságot, amely ötvenszer fordul elő benne. Míg a többi evangélium az «Isten országának» nevezi, Máté harminckétszer említi meg a «mennyek országát», és csak ötször használja az «Isten országa» kifejezést.”⁹

A teológusok között már a két kifejezés használatának magyarázatában is vita, vagy legalábbis árnyalatbeli különbség van. Varga Zsigmondhoz hasonlóan Takács Gyula¹⁰ nem lát különbséget a mennyek országa és az Isten országa kifejezés között. Ellenben Remmers¹¹ és Merrill C. Tenney¹² úgy látja, hogy a mennyek országa megnevezés lelki oldalát, az Isten országa kifejezés pedig a materiális oldalát hangsúlyozza az uralomnak. Remmers szerint „Máté evangéliuma a mennyek országára mindig úgy tekint, mint valami eljövendő dologra, […] míg az Isten országát Máté is úgy látja, mint amely már jelen van (Mt 12,28).”¹³ (Ennek a jelenlevő vagy eljövendő országnak teológiai dilemmáját egy későbbi fejezet mutatja be.)

Itt érdemes még említést tenni a kifejezés második szava fordításának lehetőségéről. Egyesek országnak, míg mások királyságnak fordítják. Ez utóbbira példa Dale Moody¹⁴, vagy Charles C. Ryrie¹⁵. Ennek oka abban áll, hogy az ország általában egy földrajzilag körülhatárolható terület. Ellenben a királyság vagy esetleg az uradalom kifejezés nem körülhatárolható földrajzi területre vonatkozik, hanem arra a területre, ahol az uralkodás hatást gyakorol. Akármelyiket is használjuk, érdemes szem előtt tartani azt, hogy Isten uralma nem korlátozódik földrajzi területre.

Isten országa a Jézus előtti időkben

Az előző fejezet elején volt szó arról, hogy az Isten országa kifejezés nem jelenik meg az Ószövetség irataiban, ennek ellenére már ebben az időben is jelen volt annak tudata, hogy Isten mindenek felett Úr.

Az Isten országa eszméje Bosch szerint három fejlődési szakaszon ment keresztül. Véleménye szerint „Az első fok az az elképzelés, hogy Isten királyi uralkodása a dávidi dinasztiában fog megnyilvánulni (vö. 2Sám 7,12-16). A következő fokon azt hitték, hogy Isten a papság által a jeruzsálemi templomból fog a világnak békességet szerezni és azon uralkodni (vö. Ez 40-43). Mindkét várakozás meghiúsult (Bright 1953:24-70). Így azután az a meggyőződés alakult ki a zsidóságban […], hogy az Isten országa csak a jövőben fog megvalósulni, és akkor majd fordítva lesz a helyzet: a zsidóság uralkodik elnyomói felett (vö. Bright 1953:156-186; Boff 1983:56kk)”¹⁶

Moody a történelem távolabbi időpontjába helyezi a királyságba vetett ószövetségi hit kezdetét. Rámutat arra, hogy a „teokratikus királyság általános felfogás volt a legtöbb közel-keleti teológiában. Molok, melkart, milkom és Kemosh-melek a héber melek (király) változatai, de az üdvtörténet a héber próféták vonalát követte.”¹⁷ Az volt az istenről, pontosabban istenekről alkotott elképzelés a pogányok között, hogy az az isten erősebb, melynek népe győzedelmeskedik a másik felett a háborúban.

Az Úr uralmába vetet hitet az Egyiptomból való kivonulás központi eseménye váltotta ki. A teokratikus uralkodást váltotta fel később a képviseleti uralkodás oly formában, hogy az abszolút, de láthatatlan Úr az Isten maradt. Majd Isten király voltát Ézsaiás hirdette ki¹⁸ „A krónikás papi történelme […] Dávid házát az Úr jogos képviselőjének mutatta be (1Krón 17:14;28:5; 29:23; 2Krón 9:8; 13:8). / Izráel istentisztelete a zsoltárokban sem szakadt el ama régi hittől, hogy az Úr láthatatlan király.”¹⁹

Ryrie a királyság fogalmának kezdetét egészen a teremtésig kitolja: „Zsidó gondolkodás szerint a királyság fogalma Ádámmal kezdődött, a bűn betörésével a fogalom eltorzult, mégis folytatódott Ábrahámban, aki visszahívta a királyságba az embereket, bár ez csak részben sikerült […]. Izraelben azonban a mózesi törvény elfogadásával a királyság helyreállítása megtörtént, bár szinte azonnal fellázadtak ellene […]. A királyságot csupán a hűséges maradék támasztotta fel. Kiteljesedését majd a Messiás hozza el.”²⁰

Akármelyik megközelítést fogadjuk is el, az biztos, hogy az Ószövetség szentírói mindig is úgy mutatták be Istent, mint Mindenhatót, Mindenütt Jelenvalót, abszolút hatalommal rendelkezőt. A Szentírásból az is világosan látszik, hogy voltak mindig is olyan emberek, akik annak fogadták el a Teremtőt, aminek Ő kijelentette magát. És volt mind az emberiségen, mind a választott népen belül egy jelentős tömeg, aki nem fogadta el Úrnak JAHVE-t. Igazából így van ez ma is.

Isten hatalma, uralma, királysága nem abban állt már az ószövetségi időkben sem, hogy az emberek mit gondolnak róla. Isten nem függ az emberektől. Az emberektől annyi függ csupán, hogy ők hogyan látják a világot, és ennek a világlátásnak milyen következménye van az életükre, mivel Isten uralma nem csak a Benne hívőkre van hatással. Ilyen értelemben Isten királysága teremtés előtti, csak az változik, hogy a történelem folyamán, az emberek hogyan, miben vagy kiben ismerik ezt fel.

Messiás várás Jézus idejében

Ahhoz, hogy igazán értsük a messiás várását a Kr.e I. sz. - Kr.u. I. sz. időszakban a zsidó történelem ismerete nélkülözhetetlen. Viszont ennek összefoglalása is terjedelmesebb, mint amire itt jelen dolgozatban lehetőség van. Így csupán csak néhány kulcs esemény vázolására van lehetőség.

A Dávid és Salamon királyok által felépített birodalom kettészakadt Kr. u. 925-ben. Az Északi királyságban több dinasztia követte, váltotta egymást. Voltak királyok, akik csak pár hétig tudták fenntartani uralmukat. A Szentírás egyetlen királyt sem tart számon, mint jó királyt az Északi országrészben. Büntetésként az Asszír birodalom foglyai lettek. Országrészüket idegen néppel telepítették be. Ez a terület lett Szamária. Az ide tartozó izraeli törzsek gyakorlatilag eltűntek.
A Déli országrészben jó és rossz királyok váltogatták egymást. Végül Isten ítélete utolérte őket is. Kr. e. 597-322 között a Babiloni birodalom foglyai lettek. Majd a Perzsa birodalom térhódításának köszönhetően haza térhettek, bár sokan nem éltek a lehetőséggel. Távol maradtak a Szentföldtől, ennek ellenére identitásukat igyekeztek megőrizni. A fogság alatt a templomi kultuszt a zsinagóga rendszer vette át, amely a hazatérést követően nem szűnt meg, és mint gyülekezeti hely virágzott mind a Szentföldön, mind a szórványban.

A hazatérés nem hozott nyugalmat a népnek. A nagyhatalmak egymást váltották. A zsidó arisztokrácia igyekezett az aktuális uralkodó hatalmat kiszolgálni. Kezdetben Nagy Sándor hódítása hozott változást, majd utódai a Ptolemaioszok és a Szeleukidák marakodtak Palesztina megszerzésén. Végül a Római birodalom térhódítása teremtett újabb körülményt.

Mindeközben a zsidó nép szenvedett az adóktól, a hellenizáló kényszertől, a vallás megszentségtelenítésétől. Többször próbálkoztak a függetlenségük kivívásával több kevesebb sikerrel. Jelentős volt a Makkabeus lázadás, mely végül új uralkodói réteget is teremtett a zsidó népen belül. Ekkorra már nem dávidi leszármazott ült a trónon. A nép életét a külső függés mellett a hatalomért vívott belharc is keserítette.

Ebben a légkörben kialakult túlélési „technikákból” talán hármat érdemes említeni:

• Volt egy erkölcsi tisztaságra törekvő farizeusi réteg, akik nagy hangsúlyt fektettek a Tóra értelmezésére, a szent életre, s végül Jézus idejére túlbillentek, és erősen törvényeskedőkké váltak.

• Az arisztokrácia és a papi réteg politikai lavírozással igyekezett fennmaradni, ők voltak a szadduceusok.

• Volt egy erősen nacionalista réteg, amely fegyveres erőkkel igyekezett kivívni az ország szabadságát. Próbálkozásuk sorozata vezetett végül Jeruzsálem Kr. u. 70-ben bekövetkezett bukásához, a Templom lerombolásához.

Jézus korát a római politikai hatalom, a hellén kultúra, az ahhoz kapcsolódó politeista világkép és laza erkölcs jellemezte, melyben a zsidók igyekeztek nemzeti identitásukat megőrizni.²¹

A judaizmus „nemzeti volt, mert eredete alapján a zsidó néphez tartozott, mégsem volt a zsidósághoz kötve, mert százával csatlakoztak hozzá nem zsidó eredetű elemek, […] a többiektől eltérően kizárólagosan monoteista volt abban az értelemben, hogy híveinek nem engedte meg más Isten tiszteletét, […] a judaizmus etikája élő és szoros összeforrottságban következett az istenimádás lényegéből, […] A judaizmus […] Isten kijelentésén alapult, úgy, hogy ezt a kijelentést a Törvény, a próféták és a szent iratok rögzítették.”²²

Ennek a történelmi légkörnek egyenes következménye volt az, melyet Moody így fogalmaz meg: „A képviseleti uralkodásból született a messiási uralkodásba vetett hit. […] Dávid háza példája lett a jövő ideális királyának, akiben az Úr uralma teljesen megvalósul és az Úr népe megváltást nyer (Ézs 7:10-17; 9:2-7; 11:1-9).”²³

A „zsidó népet nemzedékeken keresztül a messiási várakozás lelkesítette. De éppen ez a tény okozta a félreértést is: a zsidók Izrael felszabadulását, a nemzet felszabadulását várták (a római megszállás alól), és a dávidi királyság mintájára a teokratikus királyság megvalósulását remélték. A Messiás, a Szabadító tehát nemzeti vallásos Királyként élt a zsidók képzeletében (vö. Jn 6,15; Mt 16,22; 21,9; Lk 19,11; 22;38; 24,21). Még Jézus tanítványai, apostolai is ilyen Messiásban reméltek. Egészen Jézus mennybemeneteléig nem értették meg az Isten országának igazi mibenlétét (Csel 1,6).”²⁴

Tehát a zsidók politikai megváltóként várták a Messiás eljövetelét.²⁵ „Izrael nemzeti, gyakorta politikai színezetű helyreállítását értik, amikor is Izraelnek ellenségei felett aratott végleges győzelme valósul meg.”²⁶

Eközben öntudatukban az eszkatológiai országba való bejutás módja is kialakult elég sajátos elképzelésként. Ezt a farizeusok leírásánál nagyszerűen mutatja be Dr. Arnold G. Fruchtenbaum: „Vannak bizonyos alapelvek, melyek valakit farizeussá tesznek. Ezeknek az alapelveknek az egyike a következő volt: Egész Izráelnek része van az eljövendő Országban. Ez azt jelenti számukra, hogy mindenki, aki zsidónak született, automatikusan bejut az Isten eljövendő királyságába / országába. A pogányoknak először át kell térniük, hogy erre minősítést nyerjenek. […] Azok, akik engedelmesek, különleges helyet kapnak az eljövendő országban, de a farizeusi tanítás szerint elégséges volt zsidónak születni, hogy elvileg bejussanak. Farizeusi iratokban ennek a természetes születésnek egy bizonyos fogalom felel meg: «víztől születni». Ez a víztől születni, fizikai megszületést jelent, és fizikailag zsidónak születni a farizeusok nézete szerint elégséges.”²⁷ „Tudták az Ószövetségből, hogy a megigazulás az az eszköz, ami által be lehet jutni az Isten országába. A farizeusok pedig a misnában egyfajta igazságosságot kínáltak fel, amit az igazságosság «széles útjának» kell nevezni, mert ennek következtében minden zsidó bejutna oda.”²⁸

Az előbb vázolt elképzelés érthető, mivel a zsidók a „Törvény szerint a földöntúli üdvösséget kollektívnek hitték inkább, mint egyéninek.”²⁹

Jézus tanítása az Isten országáról

Ahogyan már a bevezetőben is szóba került, nehéz pontosan meghatározni, mit is értett Jézus Isten országán. Azon túl, hogy Jézus leginkább példabeszédekben tanított róla, a nehézséget az is okozza, hogy mind a négy evangélista más megvilágításba helyezi Jézus személyét. Mivel az Ország szoros összefüggésben áll a Messiással, azaz Jézus Krisztus személyével, a négyféle beállítás az Isten országáról alkotott képre is hatással van. Így legalább e négy megközelítésből kellene rekonstruálni azt, hogy maga Jézus, mit gondolt, és hogyan mutatta be az Országot.

Krisztus-portrék

A négy evangéliumban meglátható Jézus képekről Takács Gyula ad egy nagyszerű összefoglalót. Álljon itt az ő tanulmányából egy részlet:

„A Szent Máté-evangélium súlypontja az Ország, a mennyek Országa, amely Ország inkább gyülekezet, közösség jellegű. Kicsi, mustármagszerű, amolyan zsinagógában összegyűlt és a rabbi szavát hallgató közösség. A Szent Máté-evangélium Krisztusa leginkább rabbi, aki tanít, és tanítása az erkölcsi életet, a közösséget alkotó erkölcsi életet, az összetartozás törvényét tárja a gyülekezet elé. Ez a gyülekezet az Ő Országa.

Szent Lukács evangéliuma ezen a síkon maradva, de egy lépéssel továbbmenve az utat rajzolja meg. Szent Lukács Jézusa a próféta […] az apostol (küldött). […] Szent Lukács Jézusa az egész világot bejáró apostolként viseli magán mindazok gondját, akik rászorulnak az irgalmasságra.

Szent János evangéliumában Jézus az isteni dicsőség fényében jelenik meg. Ha a Szent Márk-i evangélium Jézus emberségének a mélyét, a szenvedés szolgálatát teszi középpontba, akkor a Szent János-i evangélium a jézusi istenség fényét ragyogtatja fel. Szent Máténál és Szent Lukácsnál a hangsúly a rabbi-, illetve apostol-Jézus alakjának kontúrjaként az Országra és az Ország egyetemességére, az útra, az Egyházra tevődik át.”³⁰

Leon Morris szerint Lukács evangéliuma jobban nyomatékosítja Isten országának fontosságát. Kimutatja, hogy a szinoptikus evangéliumokban a párhuzamos helyeken Lukácsnál többször jelenik meg e kifejezés mint Márknál vagy Máténál, „ő még akkor is utal rá, mikor a többi evangélista ezt nem tartja szükségesnek. […] Nem szabad tehát figyelmen kívül hagynunk, hogy Lukácsot fokozott mértékben foglalkoztatta az Isten országa,...”³¹

Lukács evangéliuma kapcsán arra a megfigyelésre jutott Takács Gyula, hogy Lukács úgy mutatja be Jézust, mint aki „kínlódva keresi az országot. Keresi a mustármag, a kovász példázatában; arra törekszik, hogy olyan fület találjon, aki meghallja. Próbálja megtalálni a szűk ajtó képben és az őt követő keresztet vivő tanítványban, végletesen pedig az utolsó hely pontjában jelöli meg, amely ország-rajzot aztán átszövi az Ő szenvedésének alapszövete, Jeruzsálem, amely megöli a prófétákat, az ünnepi lakomára meghívottak, akik visszautasítják a hozzájuk küldötteket.”³²

Isten országa jelenlevő vagy eljövendő?

Nagy nehézséget okoz a teológusoknak a Jézus Isten országáról szóló tanításból kihámozni azt, hogy az Isten országa jelenlevő vagy eljövendő.³³ Ennek oka az, hogy időnként úgy beszél Jézus Isten országáról, mely már közel jött, eljött, sőt az I. századi nemzedékből lesznek olyanok, akik meglátják az Országot³⁴, máskor viszont a távoli jövőre, a parusziára utal Isten országának eljövetelével kapcsolatban.

Legalább három megközelítés rajzolja fel a nézetek sokszínűségét. Egyesek szerint, Isten országa már teljesen eljött, mások szerint még csak eljövendő, a harmadik e kettő ötvözete: eljött, de még eljövendő. Illetve e három megközelítéshez képes ad egy látszólag negyedik magyarázatot Ryrie, aki négyféle királyságot különböztet meg.

Az „egyháztörténetet végigkísérte e feszültség feloldására való törekvés. Origenész és Ágoston hatása alatt Isten országának jövőbeli reménységét vagy az egyes hívő lelki utazásra, vagy az egyházra mint a földön megvalósuló Isten országára vonatkoztatták.”³⁵ Ennek hatása a katolikus teológiára érezhető e dolgozatban már használt irodalomból is. Takács Gyula úgy vélekedik, hogy az „«Ország» szó az Egyház szinonimája. Az Országot a gyülekezet birtokolja, akik ott vannak Jézus körül.”³⁶

A XIX. századi teológiai irányzatok kapcsán Moody megjegyzi: „A királyi papság bibliai fogalma, az Isten királysága jelenlegi valóságával összefüggő többi képpel együtt, nagyon távol áll a királyság evolúciós gondolatától”.³⁷ Schleiermacher a királyság eljövetelét a vallásos ismeret növekedésével azonosította, mint ahogy Richard Rothe a hangsúlyt az erkölcsi fejlődésre helyezte. […] Albrecht Ritsch «királyság teológiája» […] a királyságot az emberiség etikai céljaivá csökkentette.”³⁸

A XX. századi teológiában a „magyarázatok Albert Schweitzer következmény eszkatológiájától C.H. Dodd megvalósult eszkatológiájáig terjednek. Schweitzer iskolája ezt az igeszakaszt³⁹ Mt 10:23, Mk 13:30, 14:62-vel együtt a beteljesült parusziai várakozás példájaként mutatta be. A másik pólusnál van C. H. Dodd iskolája, amely a látni (idószin) kifejezést szellemi érzékelésnek veszi és az eljött (eléluthuian) kifejezést úgy hogy «egyesek azok közül, akik hallották Jézus beszédeit, haláluk előtt ráébrednek arra, hogy Isten királysága megérkezett».”⁴⁰

Dale Moody munkájában R. H. Fuller elméletét fogadja el, és azt támasztja alá. Fuller szerint „Noha Isten királysága jelen van rejtett formában, amelyet csak a hit ismer, úgy tűnik, hogy Isten jövőben megvalósuló királyságának számos bizonyítéka támasztja alá, hogy Isten királysága közel van, de még nincs itt olyan értelemben, ahogy az ószövetségi és újszövetségi írók arról szóltak.”⁴¹

Moody⁴² szerint a Jézus csodái a messiási kornak csak előjelei voltak. Csak az eljövendőre mutattak. Ezek a csodák nem Jézus messiási voltának igazolására szolgáltak, hanem a királyság eljövetelére hívták fel a figyelmet. Moody azzal érvel, hogy a Máté evangéliumában a csodák bemutatása olyan, mint Mózes tíz csapásának csodái. Illetve a misna szerint Mózes tíz csodát tett a tengernél. Moody ezt az összefüggést tipológiánk látja. Tehát ahogyan Mózes által tett csodák még nem a Szentföldre való megérkezés jele, hanem annak előzményei, úgy Jézus csodái sem az Ország megérkezésének jelei.

Moody Lukács evangéliumában az eszkatológiai jelentőséget véli hangsúlyosnak. Három korszakot határoz meg Lukács alapján:

1. Izrael időszaka, Keresztelő Jánossal fejeződött be.

2. Jézus szolgálatának ideje, mikor Ő a Lélek erejével működik.

3. Az Egyház időszaka, amely várja a parusziát.

János evangéliuma kapcsán azt emeli ki, hogy az Isten országa megérkezésekor a belépési feltétel a felülről való születés. A Jánosnál bemutatott „jelek fő célja [Jézus⁴³] dicsőségének bemutatása (Jn 2:11), de dicsőségének rövid felvillanásai nem okoznak vakító ragyogást.”⁴⁴

Tehát Moody szerint Jézus személyével még nem jött el Isten országa az I. században, csak annak dicsőségébe volt betekintése némelyeknek.

„A királyság küszöbön léte és a királyság öröksége közötti kapcsolat egyensúlyt igényel Krisztus mai lelki jelenlét és a jövőbeli dicsőséges paruszia között. Ez két korszak szerkezetébe esik: a sátán démoni erői alatt lévő «jelenlegi gonosz világ» idejébe (Gal 1:4) és «az eljövendő korszak»-ba (Mt 12:32; Mk 10:30) A kivonulás előképe szerint a szenvedés és a paruszia közötti időszakban, Egyiptom és Kánaán között, a pusztai vándorlás zajlik, és akik ebben az időben vannak, «az utolsó időkben élnek» (1Kor 10:11,).”⁴⁵

Még egy megjegyzés álljon itt Moodytól: „Jézus az ördögűzésben (Lk 11:20) az eljövendő királyság erőit hozta el, mutatta be előre ebben a gonosz korszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Isten királyságának eljövetele már «megtörtént».”⁴⁶

Ebben az értelemben enyhe túlzással azt mondhatnánk, hogy Jézus az I. században tett csodái olyanok voltak, mint most egy filmelőzetes egy később megjelenő mozifilmhez. Csak felvillanások az eljövendőről, de ez még nem az.

Bosch másképpen látja ezt. Szerinte „Jézus úgy beszél Isten országáról, mint ami nem kizárólag jövőbeli dolog, hanem egyszerre jelenvaló és jövőbeli. […] Nyilvános szolgálatát mind Márk, mind Máté szerint Isten országa elérkeztének a hirdetésével kezdi meg (Mk 1,15; Mt 4,17) Valami egészen új történik: egy új korszak, egy új életrend tör be a világba. A szabadítás reménye nem a távoli jövő zenéje. A jövő betört a jelenbe. / Isten országának jelenvaló és jövőbeli dimenziója között azonban feloldatlan feszültség áll fenn.”⁴⁷ „Isten országa el fog jönni, és már itt is van.”⁴⁸

Charles C. Ryrie a királyság fogalma alatt négy meghatározást ad. Ezzel gyakorlatilag áthidalja azt a dilemmát, melyet az előbbiekben vázoltunk:

1. „Egyetemes királyság. - A Szentírás Istent az egész világ urának jelenti ki (1Krón 29:11; Zsolt 145:13) […] az egyetemes királyságban Isten az Uralkodó; mindenek felett uralkodik, uralma örök.

2. Dávidi / messiási királyság. - […] Ez a királyság annyiban dávidi, amennyiben a királyságra vonatkozó ígéretek a Dáviddal kötött szövetség részei (1Sám 7:12-16). Messiási azért, mert a Messiás lesz majd az uralkodója. Krisztus második eljövetelekor valósul meg. […] A dávidi, messiási királyságban Krisztus az uralkodó; a második eljövetelét követő ezer esztendőn át uralkodik a földön és annak népességén.

3. A királyság titokzatos formája. - […] A királyságnak ez az újabb megvilágítása Urunk tanításával kezdődött, és második eljöveteléig tart […]. Más szóval ez a királyság a Krisztus két eljövetele közé eső szakasza. Isten az uralkodó. Alattvalói mindazok, akik akár pozitívan, akár semlegesen, akár ellenségesen viszonyulnak a keresztyénséghez.

4. A szellemi/lelki királyság. - […] A hívők összességét magába foglaló királyságra utal (Kol 1:13), és az újonnan születésben lehet hozzá csatlakozni. Uralkodója Krisztus; a királyság e formájában csak a hívők felett uralkodik; a kapcsolat pedig jelen idejű.”⁴⁹

E négy pontban meghatározott királyság fogalmakat Ryrie összeköti az egyházzal:

1. „...az egyház a világban van, része Isten egyetemes királyságának...”

2. „Az egyház nem tartozik ehhez a királysághoz, hiszen amikor ez a királyság megalakul, az egyház már feltámadt és Krisztussal együtt uralkodik az ezeréves birodalomban.”

3. „Mivel az egyház a keresztyénség része, a királyság e fogalmához is hozzá tartozik.”

4. „Ez a királyság lényegében az igazi egyház, Krisztus teste.”⁵⁰

Személy szerint én nem látok lényegi különbséget az 1. és 3. pontban definiált királyságok között azon kívül, hogy az utóbbit megpróbálja összekapcsolni a keresztyénséggel. A 4. pontban leírtak pedig az ágostoni elképzeléssel egyezik meg, miszerint az Ország azonos az Egyházzal. A 2. pont szerint messiási királyság pedig az eljövendő Ország tanításával azonos.

Tehát Ryrie sem mond mást, mint amit korábban is láttunk: Az Isten királysága öröktől fogva való hatalom. Jézus Krisztus személyében elindult „valami”, de a dicsőséges földi királyság még várat magára.

Gerd Theissen szerint az „újszövetségi exegézis nem tud megnyugtató és logikus választ adni az eljövendő e jelenvalóságának kérdésére. Alapjában véve a saját hétköznapi logikánk buktatójáról van szó: ami valóban csak eljövendő, az nem lehet egyúttal jelen. […] Olyan dolgok, amelyek egyértelműen különböznek és elkülönülnek egymástól, egy mélyebb rétegben lehetnek azonosak: Jézus jelen cselekedetei is ebben az értelemben vannak mélységi azonosságban az eljövendő Isten országával.”⁵¹

A Hegyi beszéd

Az úgynevezett Hegyi beszéd talán Jézus Urunk leghíresebb beszéde, illetve beszéd gyűjteménye. A Máté evangéliuma beszámolója szerint Jézus miközben bejárta Galileát tanított és hirdette az ország evangéliumát⁵² (Mt 4:23). Ennek részeként ment fel a hegyre, ahol elmondta beszédét. Melynek kezdő mondata: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5:3)

Nem nehéz belátni, hogy a beszéd hangsúlyozza Isten országának jelentőségét. A kérdés az, hogy a beszéd „csak” Isten országának jelentőségére hívja fel a figyelmet, vagy az – mint ahogyan azt többen vélik – Isten országa alkotmányának kihirdetése történik-e meg ezen a ponton?

Dr. Bolyki János úgy véli, hogy a „Hegyi Beszéd nem addig érvényes, míg Isten országa el nem jön, hanem fordítva: abból látszik Isten országának, azaz uralmának megvalósulása, hogy az emberek a Hegyi Beszéd szerint élnek. […] Úgy értelmezzük a Hegyi Beszédet, mint az új szövetség okmányát, amit a Második Mózes: Jézus hirdetett ki Isten újszövetségi népének, az egyháznak. Értelmezi és radikalizálja a mózesi Törvényeket, tehát nagyon ősi.”⁵³

Moody is azt állítja, hogy az „egész Hegyi beszéd (Mt 5-7) a közösség «új törvénye, amelynek tagjai öröklik a mennyek országát». A királyságba való belépés a jövőben valósul meg (Mt 5:19-20; 6:10, 33; 7:21).”⁵⁴

Tenney úgy látja, hogy az „ország lelki alapjai a hegyi beszédben öltenek formát, amelyről Máté adja a legteljesebb beszámolót. […] A hegyi beszéd közvetlenül megerősíti Jézusnak azt a jogát, hogy túlhaladja a Törvényt. Nem érvénytelenítette a Törvényt, hanem személyének puszta szentségével túlment rajta.”⁵⁵

Dr. Arnold G. Fruchtenbaum az előzőekhez képest új megvilágításba helyezi a Hegyi beszéd tartalmát. „Ez a szöveg a mózesi törvény Jézus által történt magyarázat,...”⁵⁶ Itt Fruchtenbaum azt mutatja be, hogy Jézus miként került konfliktusba a farizeusokkal. Érvelés szerint a Hegyi beszédet is a farizeusokkal való ütközés tükrében kell értelmezni. Úgy véli, hogy Jézus a Hegyi beszéd során nem új törvényt vagy etikát adott, hanem rámutatott a misna téves Tóra értelmezésére. Ennek összefüggésében a Hegyi beszéd:

1. „Nem foglalkozik a messiási ország alkotmányával, ez ugyanis az egész mózesi törvény visszatérését jelentené. A Messiás kereszthalála után azonban ez már nem történhetne meg.

2. Nem szól a megmentés útjáról sem. […] A Hegyi beszéd életszabály azok számára, akik már megszabadíttattak, de nem eszköz a megmentésre.

3. Nem tekinthető keresztyén etikának a jelen időkre vonatkozóan.”⁵⁷

Személy szerint én mind Tenney, mind Fruchtenbaum véleményével egyezem. Nem tartom lehetségesnek, hogy Jézus a Hegyi beszéd által alkotmányt adott volna Isten országához. Erre nincs utalás a szövegben. Ahogyan Fruchtenbaum érvel, ennek alapján mind a 613 mózesi törvényt meg kellene tartanunk, csak nem úgy, ahogyan a farizeusok a hagyomány által magyarázták. E beszéd viszont visszatükrözi Jézus hozzáállását a Törvényhez, igazából Istenhez. Az etikát író Bolyki véleményével ellentétben itt nem a Törvény radikalizálása van, hanem az ősök hagyománya, a misna logikájának cáfolata. De e cáfolat sokkal több mint vita, mert betekintést ad abba a lelkületbe, melyet a Messiás, a Király képvisel. Ő nem a Törvény kijátszását mutatja, hanem a szeretet törvényét adja. Sokkal magasabb szintre emeli a mércét, mint azt addig bárki gondolni merte volna. A keresztyének számára ez nem etikai útmutató, nem új törvény, hanem iránymutatás a lelki élethez, valahogy úgy, ahogyan arra maga Bolyki is utalt: „Van egy pietisztikus magyarázata is a Hegyi Beszédnek. […] E felfogás a Hegyi Beszédet keresztyén Tízparancsolattá teszi, így eleve nem etikának, hanem bűnbánatra indító normának véli.”⁵⁸

Az Ország jellemzői

Jézus nem adott egyszerű definíciót Isten országáról, nem adott konkrét leírást tulajdonságáról, hanem csak számos példázatban írta körül azt. A dolgozat keretei sokkal szűkebbek annál, hogy Jézus összes példázatát áttekintsük Isten országával kapcsolatban. Inkább csak felsorolás szintű ismérvek megadására van lehetőség a teljesség igénye nélkül.

Az Ország folyamatosan növekszik

Az ország növekedésének módját mutatja be két példázat a Mt 13:31-33 szakaszban. Ezt Dr. Almási Tibor így magyarázza: „A mustármag példázata Isten uralmának mennyiségi, méretbeli expanzivitásáról szólt. Nem kevésbé fontos azonban a kovász belső, láthatatlan érzékelhetetlen és érthetetlen átalakító munkája, amely szintén jellemzője Isten uralmának. A tészta térfogatához mérve kicsiny kovász […] minőségileg teljesen megváltoztatja. Ilyen Isten uralma is, amely Jézus Krisztus befogadása által léphet akcióba az emberben.”⁵⁹

Az Országba jutni értékes dolog

A Mt 13:44-46 szakaszban lévő példázatok arról szólnak, hogy aki felismeri az Országba jutás értékét, mindenét feladja azért, hogy hozzá jusson a más módon megszerezhetetlen kincshez. Tehát az Ország olyan értéket, kincset rejt, amely nagyon sokat ér.

Nem mindenki jut be az Isten országába

A Magvető példázatában (Mt 13:1-9) láthatjuk, hogy sokan sokféleképpen fogadják Isten országának igéjét. Lesznek olyanok, akik nem termik meg ennek gyümölcsét, és lesznek, akiknél e mag termőre fordul.

A Mt 13:47-50 versekben leírt tengerbe vetett háló példázata alapján arra a felismerésre juthatunk, hogy „Isten uralmának embereket gyűjtő, mentő szolgálata, a kegyelmi idő lejártával, vagyis az ítélet elérkezésével befejeződik. […] Az utolsó ítélet nagy mozzanata a gonoszok és jók szétválasztása lesz.”⁶⁰ Tehát nem mindenki fog bejutni Isten országába.

Bejutási feltételek

Ha nem mindenki juthat be az Országba, akkor kik kerülhetnek be oda?

Leon Morris a Márk evangéliumának vizsgálat a során a következő megállapításokat hozza Isten országába való bejutás kapcsán: „Isten országa a gyermekeké, és a hozzájuk hasonló embereké (Mk 10:14-15). Ebbe az országba csak az léphet be, aki gyermekként fogadja. A gyámoltalanság és a jelentéktelenség […] azok a gyermeki tulajdonságok, amelyek erre az összehasonlításra ösztönöznek. Egy gyermek általában szinte tehetetlen […] de rendszerint a feltétel nélküli bizalom jellemzi. […] A gazdag ember sem jut be könnyen az Isten országába (Mk 10:23-25) […] Az a személy, aki kizárólag saját jussára épít, soha sem fog Istenben bízni.”⁶¹

Személy szerint én jobban szeretem a πιστευω görög ige hisz valakiben, valamiben fordítása helyett a megbízik valakiben, rábíz valakire valamit jelentést hangsúlyozni. Ugyanis az általában használt hisz kifejezés inkább egy intellektuális elfogadásnak, igaznak nyilvánításnak hat az emberek fejében. Ha valamit elhiszek olyan értelemben, hogy az állítást igaznak fogadom el, az még nem jelenti azt, hogy ehhez az igazsághoz igazítom a cselekedeteimet. Ellenben a bizalom ez utóbbit is feltételezi. Ezek alapján az Isten országába való bejutás feltétele az Istenre hagyatkozó hit, jobban mondva bizalom.

Záró gondolatok

Isten a mindenség Ura. Jézus Krisztus a Királyok Királya. Hatalma felfoghatatlanul végtelen, mégis úgy tetszett Istennek, hogy a názáreti Jézus személyében emberré lesz, hogy személyesen hívogasson az Ő Országába. Pünkösd után a hívogatás szolgálata a hívőkre szállt. Így az Isten országának keresése és az Ország evangéliumának hirdetése nem szűnt meg a mai napig.

A történelem jó eszköz arra, hogy alázattal közeledjünk az Országhoz. Sokan gondolták azt, hogy övék az Ország, pedig soha nem látják meg azt. Biztos vagyok benne, hogy voltak olyanok is, akik nem sokat tudtak az Országról, de életüket a Megváltójukra bízták, és átjutottak a keskeny kapun.

Nekünk, aki hiszünk és bízunk, úgy kell élnünk, hogy Krisztus jelen van az életünkben. Illetve felkészültnek kell lennünk azért, mert lehet, még ma megérkezik Isten országa teljes dicsőségében.

---

Irodalomjegyzék

Almási Tibor Dr.: Máté evangéliuma, Gyuró Technik Kft., Budapest, 1989.

Bolyki János Dr.: Újszövetségi etika, Kálvin Kiadó, Budapest, 1998.

Bosch, David J.: Paradigmaváltások a misszió teológiájában, Harmat kiadó, Budapest, 2005.

Fruchtenbaum, Dr. Arnold G.: A Messiás élete Központi események zsidó szemszögből, Evangéliumi Kiadó és Ariel Ministries, Gyál, 2009.

Moody, Dale: Az igazság szava, Kézirat a BTA magánkiadásában.

Morris, Leon: Az Újszövetség teológiája, Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, 2001.

Remmers, Arend: Az Újszövetség áttekintése., Evangéliumi kiadó, Budapest, 2013.

Ryrie, Charles C.: Teológiai alapismeretek, KIA, Budapest, 1996.

Szabó Ferenc és Puskely Mária: Ábrahámtól Jézusig, Zsinati Bizottság, Róma, 1976.

Takács Gyula: Az Újszövetség irodalma Jézus élete, Paulus Hungarus – Kairosz, Győr, 2001.

Tenney, Merrill C.: Újszövetségi bevezető, Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, 2003.

Theissen, Gerd: Az első keresztyének vallása Az őskeresztyén vallás elemzése és vallástörténeti leírása, a Magyar Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest, 2001.

Újszövetségi Szentírás, Palladis R. T., Budapest, n.i.

Varga Zsigmond J.: Görög-magyar szótár az újszövetségi iratokhoz, a Magyar Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest, 1996.

---

Biblia-felfedező v3.5 program