Jézus minden nap imádkozott? Hogyan imádkozott? Mit tanított az imádságról? Ha a kérdésekre megtaláljuk a választ, mit jelent ez a saját imaéletünkre nézve? Ebben a dolgozatban igyekszem kielégítő választ adni ezekre a kérdésekre, mivel az ima, imádság meghatározó eleme a keresztyén életnek.
Tartalom
2. Jézus tanítása az imádságról
2.3. Jézus tanítása az Isten országáról Lukácsnál
2.4. Tanítás az utolsó időkről
2.5. Az utolsó vacsora tanítása
2.6. Tanítás az események közepette
3.4. Ima a tanítványok kiválasztása előtt
3.6. Ima Keresztelő János halálhíre miatt
3.7. A süketnéma ember meggyógyításakor
3.8. Kenyérszaporítás előtti ima
3.9. Ima Lázár feltámasztásakor
4.6. Belső csendesség és alázat
2017. május közepén, amikor e dolgozat első változatát írtam, Jehova tanúi közelítettek a kapunkhoz. Nem vártam meg, hogy elérjék a csengőt. Kiszaladtam eléjük, és én kezdeményeztem beszélgetést velük:
- Ugye Jézus minden nap imádkozott? – kérdeztem őket, nem kis meglepetésükre. – Épen dolgozatot írok Jézus ima életéből. Tudom, feltételezem, hogy minden nap imádkozott, de ez hol van megírva?
- Biztosan minden nap imádkozott, de nem tudom, hol van megírva. – válaszolt a küldöttség vezetője- Ha megtalálom a választ, visszajövünk.
Azóta se találkoztam velük. Lehet azért, mert expressis verbis én sem találtam ezt leírva.
Erre mondtam Vas Ferenc barátom, ezért érdemes a kultúrtörténetet is ismerni.
E dolgozatban arra teszek kísérletet, hogy átfogó képet kapjunk Jézus urunk imaéletéről, és az imádságról szóló tanításairól. E dolgozat viszont nem tér ki arra, hogy a törvényben milyen elvárások voltak egy héberrel szemben az imádság tekintetében. Ezzel kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy a Názáreti Jézus törvénytisztelő és bűntelen volt. Feltételezhetjük, hogy megtartotta az imádságra vonatkozó elvárásokat is.
Mind a négy evangélium feljegyez Jézus tanításaiból olyan részeket, amelyek az imádságról szólnak. A Szinoptikusok[1] között van átfedés, bár például az ellenségért való imádságot Máté és Lukács más kontextusban írja le. Dolgozatomban nem térek ki a teljes szövegösszefüggés vizsgálatára, főként arra szorítkozom, hogy milyen elveket mutat be Jézus Urunk az imádsággal kapcsolatban.
Máté evangélista több helyen is feljegyzett tanítást az imádságról, de talán a legátfogóbb a Hegyi beszédben található meg. Máté 5. részében Jézus erkölcsi normákat mutatott be.[2] Mondhatnánk, bizonyos szempontok szerint radikalizálta a törvényt, magasabb erkölcsi normát vezet be, mint a mózesi törvényben volt. Az ellenséghez való viszonyban a bosszú gyakorlása helyett önmegtagadást kért, az ellenség gyűlölete helyett pedig az ellenségért való imádkozást. Ez a gondolat lesz az imádság tanításának a bevezető gondolata a Hegyi beszédben. Az ellenség szeretete Mennyei Atyánk jellemét mutatja meg az életünkben, ez a fiúság lelkülete. Lukács evangélista is tanított az ellenség szeretetéről[3]. A képlet egyszerű: jót tenni az ellenséggel és imádkozni értük. A jó cselekedetek között szerepel a bosszúállástól való távolmaradás, vagy meghökkentő magatartás gyakorlása akkor, amikor ki akarnak fosztani bennünket, továbbá a kérők számára való adakozás. E tanítás szerint a szeretet gyakorlásában nem válik ketté az ima a jó cselekedetektől.
A Máté evangéliuma 6. részében[4], közvetlenül az ellenség szeretete gyakorlása után, egymás mellett látjuk felsorolva az adakozást, az imádkozást és a böjtölést, mint a kegyesség gyakorlásának eszközeit. Mindhármat úgy vezette be Jézus, hogy „amikor tehát/pedig…”. Ebből az a benyomásunk támad, hogy mindhárom tevékenység a hívő élet része, bár ezek gyakoriságára nem esik utalás. Mindegyik gyakorlatára igaz, hogy nem a nagy közönség előtti szereplésről szól, hanem két személyre tartozik, a hívőre és a Mindenhatóra, aki figyeli az övéit. Nem az emberek elismerésének kivívására szolgál, hanem a hívő ember és Isten közötti kapcsolatra. Az imádságnak kétféle módját is tanította egyszerre Urunk, a belső szobába, a magányba, csendességbe vonult ember imáját és a Mi Atyánkon keresztül pedig a közösségi imára is utalt. Viszont mindkettőre igaz, hogy szükséges hozzá a belső csendesség és az alázat.
Jézus óvott a pogány imádkozási szokásoktól, a szószaporítástól. Ez nem feltétlen a rövidre szabott imát jelenti, hiszen a Gecsemáné-kertben probléma volt, hogy a tanítványok egy órát sem tudtak virrasztani. Itt inkább ugyanannak a gondolatnak a sokszor való elmondására utalhatott, vagy pedig az ún. mantrázásra[5], azaz egy szó ismételgetésére, ami a keleti meditáció egyik eszköze ma is.
A Hegyi beszéd imádságról szóló tanításának egyik része a Mi Atyánk kezdetű imaminta, ami jó vázat adhat imádságainknak. Legalább hat pontban lehet összefoglalni azt, hogyan építkezhet az imádkozó imádságában. 1. Atyai kapcsolat: Mint gyermekei szükségét ismerő, szerető apát lehet megközelíteni imában a Teremtőt. 2. Isten szentsége és hatalma: helyén kell kezelni Isten szerepét. Ő mindenható és nem az ember rabszolgája, akinek teljesítenie kell ura álmait, vágyait. 3. Mindennapi kenyér: napi küzdelmekben gondoskodás kérése. 4. Megbocsátás: Az ember bűnös voltának és a kegyelem szükségességének felismerése, megvallása. Tönkrement emberi kapcsolatok helyreállításának szándéka. A már megtörtént rossz dolgokból való helyreállás. 5. Bukástól, bűnbeeséstől való védelem kérése. Ez már a jövőbe tekintés. 6. Isten hatalmának újbóli elismerése: Bizalom kifejezése. Nem hiábavaló az Atyát kérni, neki van hatalma, hogy biztonságban legyen a gyermeke. Ezek a gondolatok figyelhetők meg Lukácsnál[6] is rövidebben feljegyezve.
Jézus nem csak arról tanított, hogyan kell felépíteni az imákat, hanem a kitartásra, állhatatosságra, reménységre is bátorított, ezek az ima meghallgatásának feltétele is.[7] A „kér”, „keres”, „zörget” kifejezések az imádkozó aktív részvételére utalnak. Ugyanezt látjuk Lukácsnál is, csak ő két példázatot jegyzett fel, míg Máté csak eggyel szemléltetett. Mindkét evangélista azt mutatta be, hogy bizalommal lehet kérni a Mennyei Atyától, ő sokkal inkább fog jót adni, mint ahogyan egy ember képes. Sőt ő Szentlelket ad[8].
Máté egy hosszabb tanítássorozatot írt le, melyet Jézus Kapernaumban mondott el arra válaszul, „Ki a nagyobb a mennyek országában?”[9] Ebben találunk utalást az imádságra[10], kérésekre vonatkozóan. E szerint az ima meghallgatásának feltétele az egység is. Úgy vélem, itt nem a két főn van a hangsúly, hanem az egyetértésen a szembenállással szemben. Azon túl, hogy Isten megadja az egységben lévők kérését, ennek eredményeként jelenlétéről is biztosítja az imádkozót, amennyiben ez az egység Isten dicsőségére van.
Lukács hosszan írta le Jézus tanításait a 14. résztől kezdve, szinte alig lehet észrevenni a helyszínváltozásokat. A 17. részben a farizeusok megkérdezték Jézust Isten országának eljöveteléről. A kérdésre adott válasz után következik két példázat az imádságról, az egyik a hamis bíró, a másik pedig a farizeus és a vámszedő[11]. Ezt követően pedig a kisgyermekek láttán arról tanított, hogy Isten országába való bejutás feltétele a gyermeki hit. Ez a fajta szerkesztés arra utal, hogy maga az imádság is szorosan kapcsolódik Isten országához.
A hamis bíró példázatán keresztül megtanulható, hogy mindenkor imádkoznia kell a hívő embereknek, nem szabad belefáradni. Végeredményként pedig Isten igazságot szolgáltat a választottaknak.
A farizeus és vámszedő példázatában pedig szembe állította Jézus az önelégült, önigaz ember és a bűnös voltát ismerő, alázatos ember imádságát. Az önigaz magamutogató cselekedetprogramokat folytat, az alázatos ember ellenben csak Isten kegyelmében bízik. Jézus utóbbi magatartásra hívta hallgatóitól.
Mind a három szinoptikus evangéliumban megtalálható Jézus tanítása az utolsó időkről, és az ő visszajöveteléről. Mindhárom szerint figyelni kell az idők jeleit, de Lukács feljegyezte Jézus intelmét is: „Legyetek tehát éberek és szűntelen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.”[12] Tehát kérni kell a nyomoróságtól való megszabadítást, de azt is, hogy abban az időben, amikor Jézus visszajön, készen várja őt a hívő ember.
Az utolsó vacsora eseménye mind a négy evangéliumban megtalálható, de János egy részletgazdag tanítássorozatot is megörökített, amelyben Jézus tanított az imádkozásról is[13]. Érdemes megfigyelni, hogy János eddig a pontig nem írt Jézus három éves szolgálatából olyan tanítást, amely az imádságról szól, de látjuk magát Jézust imádkozni. Az utolsó vacsora a Názáreti Jézus búcsúja volt a tanítványoktól. Olyan búcsú volt ez, ami az eljövendő időszakra készítette fel a tanítványokat. Tanított a szolgáló lelkületről, Atya és Jézus kapcsolatáról, a tanítványok és Isten viszonyáról, Jézus parancsolataihoz való viszonyulásról és következményéről, a Pártfogóról. Ezekhez kapcsolódik az imádságról szóló tanítás. Mind ezek a fogalmak, gondolatok annyira összekapcsolódnak, hogy talán nem is szabad ezeket különválasztani. Felfogni sem egyszerű Jézus ezen az estén elmondott üzenetét.
A hívők hasonló dolgokat cselekszenek majd, mint maga Jézus tett. Jézus az Atyához ment, és közben jár a követőiért. A nevében – oly módon, mint ahogyan ő tenné – elhangzó kéréseket teljesíti. Ezt az ígéretet azzal is nyomatékosította, hogy megismételte. A végső cél az Atya dicsősége.
Jézus közbenjárása az Atyánál két feltételhez kötött. Az egyik a Jézus Krisztus iránti szeretet. És ebből következik a másik, a Jézus parancsolatainak megtartása. Jézust szeretni és parancsolatait megtartani egy láncolatot képez. Az ilyet szereti az Atya és szereti Jézus is, és annak Jézus kijelenti magát. Arra lehet következtetni, hogy itt nem Isten emberek iránti általános szeretetéről van szó, hanem valamilyen bensőségesebb szeretetkapcsolatról, amely áthathatja a hívő ember imádságát.
Nem lehet pontosan megérteni Jézus tanítását arról, hogy ő az Atyában van, őbenne pedig az Atya, ők egyek. Továbbá a hívők őbenne vannak, és ő a hívőkben. Sőt a Pártfogó, azaz a Szentlélek is bennük lesz, aki az igazság Lelke. Ez egy misztérium. A szőlőtő példázatában[14] is ezt a gondolatot magyarázta Krisztus. Az imádsággal kapcsolatban arra lehet következtetni, hogy annak kérése fog teljesülni, aki Jézus Krisztusban van, és abban Jézus beszéde van. Ez az életvitel nem válik el az Atyának dicsőséget szerző gyümölcsöző élettől.
Az este tanításának végén a Megváltó meg beszélt a rá váró következő napokról, és a tanítványok közelgő szomorúságáról. Végül újból az imáról és az Istennel való kapcsolatról szólt vigasztalásként, bátorításként és összefoglalásként:
-
Az Atyától kell kérni.
-
Jézus nevében kell kérni.
-
Az Atya teljesíti ezeket a kéréseket.
-
Isten célja ezzel az, hogy a hívők öröme teljes legyen.
-
Eljön az idő, amikor már nem Jézus Krisztus közvetít az imában.
-
Az imák megválaszolásának előfeltétele az, hogy a hívő ember szereti Jézust, így az Atya is szeret őt.
Máté három olyan eseményt mondott el, amelyek apropóján Jézus az imádságról is tanított. Ez egyik ilyen esemény, amikor a tanítványoknak nem sikerült a holdkóros fiút meggyógyítani[15]. Ezt az eseményt Márk[16] és Lukács[17] is feljegyzi, bár Lukács nem beszél az imádságról, Márk pedig nem említi a böjtöt. A tanítás lényege, hogy az ima hatástalan, ha kishitűséggel párosul. Máté feljegyzése szerint olykor az imát böjttel kell erősíteni.
A másik esemény pedig az, amikor Jézus megátkozta a terméketlen fügefát és az kiszáradt[18]. (Erről a történetről Márk is beszámolt.[19]) A tanítványok ezen elcsodálkoznak. Ennek magyarázataként Jézus az imádságról tanított. Ennek summája: ahhoz, hogy teljesüljenek a kérések, hit kell hozzá, nem szabad kételkedni. Márk kiegészítése az, hogy az imádkozást meg kell, hogy előzze a másoknak való megbocsátás.
A harmadik ilyen esemény, amikor Jézus Urunk vitába keveredett a farizeusokkal és írástudókkal. Az ún. „Jaj” mondások között szerepel az a gondolat, tanítás, hogy a rossz életű, de színlelésből sokat imádkozók fokozzák a maguk büntetését[20]. Más kontextusban[21], de Lukács is erre hívta fel a figyelmet.
Jézus nem csak beszélt az imádságról, hanem mindennapjainak része volt. Három éves szolgálatából megközelítőleg 20 imáját találjuk meg feljegyezve, ha a párhuzamos vagy hasonló igehelyeket egynek számoljuk. Némelyik beszámoló részletgazdag, némelyik csak utal a cselekményre. Bár közvetlenül nem vezethető le az Evangéliumokból, hogy naponta imádkozott volna, mégis az a benyomásunk, hogy ez rendszeres szokása volt az Úrnak. Ez a benyomás pedig az Atyával való szoros kapcsolatából és a Törvényhez való ragaszkodásából származik. Illetve abból is, hogy Jézus a kitartó, állhatatos, szűntelen imádságról tanított.
A következő pontokban nem kívánok részletesen kitérni az imák témájára. Inkább azt vizsgálom, hogyan viszonyul Jézus imagyakorlata a tanításához, illetve a gyakorlatában melyek azok az általános érvényű elemek, amelyeket ma is követni lehet.
Lukács írta le egyedül[22], hogy Jézus a bemerítésekor imádkozott. Jézusnak ez a cselekedet az Atyától kapott szolgálatának felvételét, megkezdését is jelenti. Követendő példa ez. Szolgálat vállalását követnie kell az imának. Eredménye az, hogy az Atya hitelesítette őt. Jézussal jött közel Isten országa, mint láttuk, az pedig kapcsolatban van az imádsággal.
Jézus a pusztában[23] egy speciális szolgálatra, a megváltás szolgálatára, készült fel. Különleges módon tette ezt. Negyven napig nem evett semmit. Kísértette az ördög. Az írott ige volt az eszköze. Majd angyalok szolgáltak neki. Ez emberfeletti teljesítmény és ember feletti körülmény volt ez. Minden hívő számára útmutatás lehet, hogy a szolgálatra készülés szellemi támadással járhat, védekezési eszköz a böjt és Isten igéje, de ez a szélsőséges forma nem normaként van feljegyezve. Viszont jó példája a szüntelenül való imádságnak, könyörgésnek.
Nehéz beazonosítani a helyét az egyik Galileában elhangzott imádságnak[24]. Annyit láttat Máté, hogy Jézus szűntelen úton volt és tanított. Kiküldte tanítványait az evangélium hirdetésére. Voltak, akik követték, és voltak olyan városok, ahol nem fogadták jól az ő szolgálatát. Máté nem jegyezte fel a napszakot, amikor Jézus imádkozott, valószínű azért, mert nem fontos. Lukács szerint ez az ima akkor hangozott el, miután a tanítványok visszatértek[25] küldetésükből, és örömteli híreket hoztak, Jézus pedig ujjongott a Szentlélek által. A három mondatos nyilvános, közösségi imában is megtalálhatóak a Mi Atyánk imaminta bizonyos elemei. Atyaként szólítja meg Istent, és megszólítása után magasztalja hatalmát. A három mondatban kétszer szólította meg az Atyát, és ezen kívül még háromszor hangzott el ez az Atya szó.
Jézus a nagyszámú követői közül tizenkét főt különleges tanítványi körbe választott ki. Ezt megelőzte az imádság. Egyetlen rövid mondatba[26] tömörítette ennek az imának a leírását Lukács. Mégis három fontos dolgot tudhatunk meg erről az alkalomról. Az egyik, hogy kiment a hegyre, azaz a természetben csendességet keresett, ez volt számára a belső szoba ekkor. A második, hogy Istenhez imádkozva tette. Tehát a nagy döntések előtt célszerűbb Isten véleményét kikérni, mint emberekét. Harmadik pedig, hogy átvirrasztotta az éjszakát. Ebből arra lehet következtetni, hogy nagy döntések előtt nem elegendő egy rövid ima. Ez is azt támasztja alá, hogy Jézus a szószaporításon nem az ima hosszát, hanem annak tartalmát értette.
A Szinoptikusok mindegyike közli azt az eseményt, hogy Jézus a hegyen megdicsőült, arca és ruházata elváltozott. Majd megjelent neki Mózes és Illés. Viszont csak Lukácsnál[27] olvasható, hogy a hegyre való menetel célja az imádkozás volt, és Jézus színeváltozása imádság közben történt meg. A történet különlegessége a csodán túl, hogy nem a tizenkettővel volt Jézus a hegyen, hanem csak három tanítványával. Ez arra tanít, hogy időnként szükséges a magányos ima, olykor a nagy nyilvánosság előtti ima, időnként pedig csak egy szűk körrel (ketten vagy hárman) való bensőséges ima. Ez egy olyan különleges és egyedi esemény volt, hogy további általánosítás – véleményem szerint – nem vonható le.
Keresztelő János halálhíre hallatán Jézus egy lakatlan helyre vonul félre[28]. Ebben az esetben is a belső szoba az egyedüllétre utal, nem feltétlen a ház egy bizonyos pontjára. A gyász enyhítésének eszközévé válhat az imádkozás.
A Galileai-tenger mellett egy dadogó süketnémát vittek Jézushoz, akit különleges csodaként meggyógyított. A gyógyítás része volt az imádság is. „Az égre tekintve fohászkodott.”[29] Érdemes megfigyelni, hogy Jézus nem lehajtotta a fejét és becsukta a szemét, hanem az ég felé nézett. Azokból a szakaszokból, hol ezzel kapcsolatos megjegyzés van, látszik, ez volt Jézus gyakorlata, kivétel ez alól, amikor leborulva imádkozik a Gecsemáné-kertben. Amikor Jézus az ég felé nézett, és úgy imádkozott, minden esetben valamilyen csoda történt.
A sokaság megvendégelés során történő ételszaporítás kétszer is megvalósult, mindkettő különleges cselekedete volt Jézusnak. Az első esetben csak a férfiak száma ötezer fő[30], második esetben négyezer fő[31], de voltak még asszonyok és gyermekek is. Az ötezer főről szóló történetet mind a négy evangélium bemutatja, a négyezer megvendégelését csak Máté és Márk. Az elbeszélések egybehangzók, viszont a két eseményben Jézus imája kissé eltér egymástól. Az első esetben: Feltekintett az égre, megáldotta a kenyeret, megtörte a kenyeret, a tanítványoknak adta, majd a tanítványok a sokaságnak.
A második esetben: Hálát adott, megtörte a kenyeret, a tanítványoknak adta, majd a tanítványok a sokaságnak. Itt kimarad – legalábbis a beszámolóban – az égre tekintés. Illetve úgy tűnik a megáldani az ételt és hálát adni érte hasonló fogalmak.
Lázár halálakor Jézus egy újabb csodatételre készült. Lázár feltámasztása előtt nyilvánosan imádkozott[32]. A nyilvános ima célja az volt, hogy az emberek elhiggyék, hogy őt az Atya küldte. Ezek szerint a nyilvános imának hit ébresztő hatása is lehet. Ebben az esetben is az Úr a tekintetét az égre emelte. Istent Atyaként szólította meg, és hálaadással folytatta. A hálaadásban konkrétan kifejtette, hogy miért ad hálát, nem csak általánosságban mondta azt.
Több alkalommal is megtörtént, hogy Jézus visszavonult és egyedül maradt. Volt, amikor az emberek rátaláltak, és megakadályozták[33] az elcsendesedésben, ilyenkor figyelt az emberekre. De volt olyan eset is, amikor sokaság várt a gyógyításra, de ő félrevonult[34].
Jézus imádkozott egyedül időnként este[35], volt olyan, amikor egy egész éjszakán[36] át, és imádkozott olykor kora reggel is[37]. Van olyan elvonulásai is feljegyezve Lukácsnál, amikor nincs napszak megjelölve[38].
Az egyedüllétben töltött imái között voltak olyanok, amikor abszolút egyedül volt, emberektől távol, és volt olyan is, amikor magában imádkozott, de vele voltak tanítványai[39].
Kereste az egyedüllétet, amikor rossz hírt hallott Keresztelő János felől, és azután is, amikor sok emberről gondoskodott. Az igehelyek alapján arra lehet következtetni, hogy egyensúlyban volt nála a szolgálat és az imádság, ez is összhangban áll tanításával.
Mind a három Szinoptikus leírta azt az esetet, amikor gyermekeket akartak Jézushoz vinni, de a tanítványok meg próbálták akadályozni ezt. Jézus viszont fogadta a gyermekeket.[40] A legrészletesebb leírást Márknál találjuk. Jézus átölelve és kezét rájuk téve megáldotta őket. Talán ez a legbensőségesebb imádság, amelyet feljegyeztek Urunkról. Ez jó példa a hívő emberek számára, hogy amikor egymásért imádkoznak, ezt a meghitt pillanatot fokozhatják testi kontaktussal is.
János evangélista hasonló imádságot örökített meg Jézus Jeruzsálembe vonulása után, mint ami elhangzott a Gecsemáné-kertben[41]. A leírás alapján arra lehet következtetni, hogy miközben arról tanított, hogy a halálból élet fakad, átérezte azt, hogy mi is várt rá valójában. Megrendült a lelke. Úgy tűnik, elbizonytalanodott a rá váró teher miatt. Ez az állapot csúcsosodik ki a Gecsemáné-kertben. A feszültség abban áll, hogy kérhetett volna szabadítást az Atyától, de az egész szolgálata ebbe a rá váró szenvedésbe vezette bele. Ennek a feszültségnek a megoldása az volt, hogy nem a saját helyzetére tekintett Jézus, hanem az Atya dicsőségét kereste. Ez teljesen összhangba került korábbi tanításával, miszerint az imádságoknak Isten szerint valónak kell lennie, és nem az egyéni akarat nyilvánul meg benne. Az ilyen hozzáállásnak az eredménye, hogy az Atya dicsőséget szerez. Ez nem csak Jézus célja, hanem a mindenkori tanítványok céljává is kell válnia.
Jézus az ún. főpapi imájában[42] összefoglalta az egész küldetését, majd az Atyára bízta tanítványait és mindazokat, akik a szavuk miatt hisznek. Itt most nem cél, az ima teljes üzenetének a megértése, hanem maga az imádság gyakorlatának szempontjából néhány megfigyelés közlése. Itt is Jézus a tekintetét az égre emelve kezdte meg imádságát. Az egész imádságban Isten Atyaként való megszólítása vonult végig, összesen hatszor szólította meg Atyaként. Ebből egyszer Szent Atyaként és egyszer pedig Igazságos Atyaként tette ezt. A szerető atyai jellemző mellet bemutatta szent és igazságos voltát is.
Jézus imádságának középpontjában itt is az Atyának való dicsőségszerzés állt. A Megváltó minden cselekedete az Atyának szerzett dicsőséget. Még az embereknek szerzett örök élet is ugyan ezt a célt szolgálja. Teljes összhang található a Mi Atyánk záró sorai és Jézus imádsága között.
A Gecsemáné-kertben elhangzó imatusát mindhárom[43] Szinoptikus leírja nagy hasonlósággal. Ez mintává lehet azok számára, akik nagy krízishelyzetbe kerülnek, de – úgy vélem – nem szolgálhat általánosságban mintául minden tekintetben. Erre utal a Lukácsnál leírt esemény is. Jézus verejtéke vérszerű cseppekben hullt, ami igen szélsőséges belső feszültségre utal. Illetve az angyal jelenléte ebben az imában. Sokkal többről volt itt szó, mint a fizikai szenvedéstől vagy a haláltól való félelem. Ez mennyei magasságban lezajlódó konfliktus volt.
Jézus különvált a tanítványoktól, és csak a hármat vitte magával, akiket virrasztásra kért, de ő maga, tovább ment és egymagában tusakodott a rá váró szörnyűségek miatt. Mintává lehet a hívő ember számára az, hogy nehéz helyzetben a közelállóktól imatámogatást lehet kérni, miközben ő maga is imádkozik.
A szokásostól eltérő testhelyzetben imádkozott, nem az égre tekintett, hanem a térdeire, arcra borult a földön. Máté beszámolója szerint háromszor borult le Jézus. Ekörben pedig a három tanítványt bátorította.
Imádságában ekkor is Atyaként szólította meg Istent. Az első leboruláskor még így imádkozott, hogy „ha lehetséges”, a második és harmadiknál már pedig „ha nem…”. Az ima során a Megváltó változott a helyzetének elfogadása tekintetében. De mindvégig az Atya akaratát kereste, és annak akarta alávetni magát. A Mi Atyánk kezdetű imamintában tanított isteni akarat elfogadása teljesen végighúzódik Jézus imatusájában.
A feltámadott Jézus utolsó cselekedete a Mennybe menetele[44] előtt és közben az, hogy áldotta a tanítványait. Az utolsó kép róla az, amit megígért: közben jár az Atyánál a hívőkért.
Eredeti dolgozatomban saját imaéletem vizsgálatát végeztem el. Akkor a dolgozatot nem szélesebb körnek szántam. Most inkább önvizsgálatra hívom az olvasót. Ezt talán kívülről befelé haladva érdemes elvégezni, az imádság formája, gyakoriságától haladva a belső motiváció felé minden részletet összevetve azzal a gyakorlattal, amit Jézus tanított és példát adott.
Személyiségi típusunknak mi a megfelelőbb időpont? A késő esti imádkozás vagy a kora reggeli? Esetleg napközben az élet sűrűjében?
Az ima hosszát tekintve az imáink váltakozó képet mutathatnak. Van olyan nap, amikor csak néhány percben mérhető az ima hossza, máskor több órás is lehet. Milyen hosszú imák jelemeznek bennünket? Mi a helyzet az egész éjszakán át való virrasztással?
Én mivel extrovertált személyiség vagyok, a közösségben jól érzem magam. Tapasztalatom szerint a közösségi, nyilvános imádságom fegyelmezettebb, átgondoltabb, mint a magányos. Mások számára viszont a belsőszobás imádságok a kedvezőbbek. Ki hogyan áll a nyilvános és magányos imákkal?
Hol van a belső szobánk? Én Jézushoz hasonlóan szeretek hegyen imádkozni. Ha tehetem, szeretek dimbes-dombos vidéken erdőben vagy erdők közelében, azaz természetközelben imádkozni. Számomra ez valami különleges békességet okoz. Miközben gyönyörködöm a tájban, a Teremtőjéhez kerülök közelebb.
A családi otthonban hol van lehetőségünk egy félrevonulásra alkalmas helyet kialakítani?
Az égre tekintés gyakorlatát nem régen fedeztem fel Jézus életében. A gyülekezeti gyakorlatban leginkább a csukott szem a jellemző, ezért jellemzően én is így imádkozom, kivéve, ha autót vezetek, vagy sétálok. Gyakorlati haszna a csukott szemnek az, hogy a külvilág nem tereli el a figyelmemet, hátránya pedig az, hogy nem látok meg olyan dolgokat, amelyek újabb imatémát adhatnak. Az imádság tanulmányozása során érdekes volt felismerni, hogy a csukott szemmel való imának nincs alapja az Evangéliumokban.
Régebben úgy véltem, hogy nincs kötött testtartása az imádságnak. Ezt a véleményemet továbbra is fenntartom, de egyre inkább felismerem, hogy az ima témája meghatározza azt, hogyan fejezzem ki imámat a testemmel is. Elalvás előtt fekve is szoktam imádkozni, hálát adni a családért, az aznapi eseményekért, de ez a testtartás nem teszi lehetővé az elalvás miatt a hosszú imát. Ha hosszúra tervezem imámat, akkor egy kényelmes ülő pozíciót választok. Ha valami nagyon fontosért imádkozom, térdre borulok, de ebben a testhelyzetben nem igen bírok többet fél óránál. Imádkozom gépjárművezetés közben, és ritkán imasétára megyek. A kezeim helyzetét tekintve a testtartásnak a leginkább megfelelő módot választom. Összefont ujjakkal, ha térdelek. A combomon pihennek, ha ülve imádkozom. Időnként pedig felemelt kézzel, ha arra érzek késztetést. Az Evangéliumok nem térnek ki erre, bár tudható, hogy a felemelt kezeknek van bibliai alapja (az összekulcsoltnak nincs). Mennyire vagyunk tudatosak a testtartás teikintetében?
Azt még nem figyeltem meg, hogy a nyilvánosság előtt elmondott, vagy kisebb közösségben elhangzó imáim milyen szerkezetet követnek. Ezek leginkább ad-hoc jellegűek és rövidek.
Az egyedüllétkor elmondott imáim változatosak és hosszabbak, mint a közösségi imáim. Azt figyeltem meg, ha nem választok egy vonalvezetőt egy adott imához, sokkal könnyebben szétesnek a gondolataim, és sokkal nehezebben találok vissza a félbeszakított ima gondolatmenetéhez. Klaus Douglass a Tíz parancsolatot javasolja gyónótükörnek[45]. Ugyanígy használható a Mi Atyánk is.
Ima vezetéséhez használható továbbá a többi bibliai szakaszt is. Vannak szakaszok, melyek megérintenek, fontosabbnak tűnnek, akkor azok alapján imádkozhatunk.
Vonalvezetőnek használható még Allan Coppedge táblázata[46], amely bemutatja Isten különböző szerepeit, és egy-egy oszlopot kiválasztva haladhatuk az imában.
Ha több emberért imádkozunk (gyülekezet, munkatársak, iskolatársak), akkor próbálhatjuk felidézni a megszokott helyeiket egy adott helyen, és sorban haladva imádkozhatunk értük. Ez is segít abban, hogy ne folyjanak szét a gondolataink. Hasznos lehet egy imalista is.
Sok más módszer segíthet még számunkra az imában. Azt érdemes megvizsgálnunk, mennyire vagyunk ezek használatában tudatosak, vagy „csak” az emlékeinkre és a Szentlélekre bízzuk az imatémákat.
Az ima elsősorban közösség Istennel, és nem a vágyaink előterjesztése, amit Istennek teljesítenie kell. Követelőző gyermekként keressük az Atyát, vagy alázattal Rá bízva életünket?
Miben áll az Istennel való kapcsolatunk? Része hitéletünknek a Biblia olvasása? Van rendszeres imaéletünk? És hogyan állunk a szolgálattal?
Azzal általában tisztában vagyunk, hogy Krisztus visszajövetele bármikor megtörténhet, ezért okos szolgaként kell élni az életet, mint aki várja Ura visszatérést. Ha most visszatér Jézus, akkor viszont olyan időhöz közeledünk, amiről az Úr úgy beszélt, mint nyomorúságos időszakról. Nem csak Krisztus előtt kell majd tudnunk megállni, ha visszajön, hanem a nyomorúságot is át kell vészelni. Szokásunk-e kérni ettől a nyomorúságtól való megszabadítást?
Isten szeretete nélkül az imádság erőtlen, talán értelmetlen is. Viszont az is igaz, hogy az Isten iránti szeretetünk nem egy konstans szinten, vagy folyamatos növekedésben van. Időnként ez hanyatlik, hullámzik. Jézusnál nem láthatjuk ezt a hozzáállást. Ő mindig az Atya dicsőségét kereste. Az atyai szeretet arra tanít minket, hogy még ezeket az emberi megtapasztalásainkat is vihetjük őhozzá. Időnként csak arra van szükség, hogy kipanaszkodhassuk magunk, máskor pedig a bűnvallásra. Ezek segítenek abban, hogy helyre álljon a kapcsolatunk Istennel. Jézus életén keresztül azt látjuk, hogy számára fontosabb volt az Atya akarata, mint a saját élete. Hol tartunk most ezzel ebben a pillanatban?
Ez a téma különálló dolgozatnak is hosszú lehetne. Itt talán most csak pár kérdés: Szeretjük-e az embereket? Van-e valami, amiben nem bocsátottunk meg? Hogyan állunk az ellenséges emberekkel?
Hálás vagyok azért, hogy e dolgozatot 2017-ben meg kellet írni a TCMI Az ima teológiája és gyakorlata tantárgy keretében, amit Dr. Tony Twist tartott , mivel arra késztetett, hogy rendszerezzem mindazt az ismeretanyagot, amit az Evangéliumok átadnak az imádságáról. Ez a kutatás közelebb vitt az imádsághoz, imádkozási szokásomra hatást gyakorolt. És egy olyan tükör készült el, amelyet máskor is elővehetek, Megnézhetem, hogy hol tartok. E dolgozat felfrissítésének célja pedig az, hogy mások imaéletének formálását is segítse.
Coppedge, Allan: Portraits of God: a Biblical Theology of Holiness. Downers Grove, IL: InterVarsity Press, 2001.
Douglass, Klaus: Isten szeretetnék ünnepe Az istentisztelet mai formáiról. Kálvi Kiadó – Luther Kiadó, Budapest, 2005.
Vila, Pablo Martínez: Imádság és lelkialkat. Budapest: Harmat, 2009.
Yancey, Philip. Az imádság: változtat-e bármin is? [Prayer: does it make any difference?]. Budapest: Harmat, 2014.
[1] Máté, Márk, Lukács
[2] Mt 5,44-48
[3] Lk 6,27-31
[4] Mt 6,1-21
[5] Attól tartok, hogy a Klaus Douglass által javasolt Tudatos légzés technika, melyben az „Úr Jézus Krisztus. Könyörülj rajtam!” ismételgetése kimeríti ezt a pogány szokást, még ha az Jézus nevének ismételgetésével történi is. Lsd. Klaus Douglass: Isten szeretetének ünnepe. 113. o.
[6] Lk 11,2-4
[7] Mt 7,7-11
[8] lsd. Lukács
[9] Mt 18,1b
[10] Mt 18,19
[11] Lk 18,1-14
[12] Lk 21,36
[13] Jn 14,12-21
[14] Jn 15,1-8
[15] Mt 17,14-21
[16] Mk 9,14-29
[17] Lk 9,37-43a
[18] Mt 21,21-22
[19] Mk 11,22-26
[20] Mt 23,14
[21] Lk 20,47
[22] Lk 3,21-22
[23] Mt 4,1-11; Mk 1,12-13; Lk 4,1-13
[24] Mt 11,25-27
[25] Lk 10,21-22
[26] Lk 6,12
[27] Lk 9,28-29
[28] Mt 14,12-13
[29] Mk 7,34
[30] Mt 14,14-21; Mk 6,34-44; Lk 9,12-17; Jn 6,1-15
[31] Mt 15,29-39; Mk 8,1-9
[32] Jn 11,41-42
[33] Lsd. Mt 14,13
[34] Lk 5,16
[35] Mt 14,23
[36] Lk 6,12
[37] Mk 1,35
[38] Lk 5,16
[39] Lk 9,18
[40] Mt 19,13-15; Mk 10,13-16; Lk 18,15-17
[41] Jn 12,27-28
[42] Jn 17
[43] Mt 26,36-46; Mk 14,32-42; Lk 22,39-46
[44] Lk 24,50
[45] Douglass 87-94. o.
[46] Allan Coppedge: Portraits of God: a Biblical Theology of Holiness. Table 1.4. Roles of God and Theological Themes. P. 32.